Látványosan távol tartotta magát a közel-keleti konfliktus értékelésétől Orbán Viktor. A kormányfőnek csak hazai használatra van mondása a fejleményekről.
„Nemzeti érdekünk, hogy Izrael biztonságos és stabil ország legyen, s ez a Közel-Kelet stabilitásának kulcsa is” – mondta Orbán Viktor pár hónappal ezelőtt, amikor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt fogadta Budapesten. Ehhez képest feltűnő, hogy Orbán nem állt ki nyilvánosan Izrael mellett az Irán elleni légicsapások idején, pedig az izraeli kormány szerint országuk akkor lesz biztonságos és stabil, ha Irán nem tesz szert atombombára.
A Közel-Kelet stabilitásának kulcsa is az, ha az iszlám teokráciának nem lesz atomfegyvere.
Orbán se pró, se kontra nem értékelte az amerikai bombázásokat sem. Izrael és a trumpi Egyesült Államok Orbán szoros szövetségeseinek számítanak, egy ilyen éles helyzetben ez a távolságtartás legalábbis feltűnő.
Az nagyon visszatetsző lehetne ezekben az országokban, ha Orbán ezzel a hallgatással valami megértést demonstrálna Irán felé. Az igaz, hogy Magyarország az utóbbi években igyekezett jó kapcsolatokat ápolni Iránnal, Szijjártó Péter többször megfordult Teheránban, ahol szót emelt az Iránt sújtó nemzetközi szankciók ellen is. Ám Orbán és külügyminisztere valószínűleg csak a nyilvánosságban ilyen visszafogott, a kormányzati kommunikációs csatornákon nyilvánvalóvá tehette, hol is áll ebben a konfliktusban.
Az izraeli külügyminiszter, Gideon Szaár ezért mondhatta azt a magyar királyi tévének, hogy Orbán „a külpolitikájában erkölcsi mércét állít fel, és ez meglehetősen ritka a nemzetközi kapcsolatokban”.
Holott saját elmondása szerint semmi sem áll távolabb Orbántól, mint egy értékvezérelt külpolitika, „az ideológiai központú külpolitikai vonalvezetést a félnótás országok számára találták ki az okos országok”, mondta még 2014-ben. Ez lett a mára konnektivitásnak nevezett külpolitika alapja, amely szerint a kereskedelmi kapcsolatok bármilyen politikai berendezkedésű országgal előrébb valók, mint az ideológiai fenntartások.
Ugyanakkor az Iránnal folytatott kereskedelem eltörpül az izraeli mellett, a magyar gazdaság nem sínylette volna meg, ha Orbán kiáll Izrael döntése mellett.
De nemcsak Izrael, hanem Donald Trump döntése sem sarkallta Orbánt arra, hogy beálljon szövetségesei mellé. Nem kommentálta az amerikai bombázásokat, s nem szállt be a Trump döntését dicsérők kórusába sem. Ha nem a konnektív külpolitika volt az oka ennek, akkor csak az Oroszországgal és Törökországgal fenntartott különleges viszony tarthatta vissza.
Az oroszokról látványosan kiderült, hogy semmit nem ér Irán számára a támogatásuk, diplomáciai üzengetéseken kívül semmivel, még hírszerzői információkkal sem tudták segíteni a teheráni rezsimet.
A magyar külügyminiszter ennek ellenére jónak tartotta, hogy orosz kollégájával is megtárgyalja a közel-keleti kérdést, Orbán pedig egyből arra használta ki a helyzetet, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók feloldását követelje. S az oroszok elleni 18. uniós szankció megakadályozására küldte harcba Szijjártó Pétert Brüsszelbe, aminek azonban blamázs lett a vége.
Orbán állítólag letárgyalta Robert Fico miniszterelnökkel, hogy a két ország megvétózza ezt a szankciót, s Szijjártó diadalmasan ezt is jelentette az ülés után. Ám nem sokkal később már a kormánypárti sajtó is tényként tálalta, hogy „visszautasíthatatlan ajánlatot kapott Szlovákia: újra egyedül maradhat Magyarország”.
Juraj Blanár szlovák külügyminiszter ugyanis az ülés után jelezte, hogy a csomag nem veszélyezteti a szlovák gazdaságot, de garanciákat kérnek az orosz energiaforrásoktól való leválás következményeinek enyhítésére.
Orbánnak egyvalamire azért maradt figyelme: megpróbálja a közel-keleti konfliktust belpolitikai célokból kiaknázni. Újra összehívta nagy csinadrattával a Védelmi Tanács ülését (ez a kormány amúgy is legalább kéthetente ülésező szerve), s újra migránsok elleni védelemről, esetleges terrorfenyegetettségről kezdett beszélni. Legutóbb pedig már rendkívüli intézkedésekről döntött, amelyek egyelőre a fokozottabb rendőri jelenlétet jelentik közterületen.
Amennyiben azonban a Trump által bejelentett béke nem lesz tartós, nyilván további intézkedések is jöhetnek, mint ahogyan Orbán már írta a Facebook-oldalán, „az iráni–izraeli háború hatásai el fogják érni Európát: tüntetésekre és növekvő terrorfenyegetettségre kell felkészülnünk”. A kérdés, hogy a tüntetések megakadályozására milyen eszközt talál helyénvalónak, s ezt biztonsági okokra való hivatkozással bevezeti-e a kormány számára egyébként nehezen kezelhető szombati tüntetés előtt.
Egy kiadós gombamérgezéssel indul François Ozon új filmje, a Ha megérkezik az ősz. A termékeny francia filmrendezővel az öregkori ráncok szépségéről, az Elemi ösztön nem múló vonzerejéről, egy szexi nagymamáról, egy pusztító családi vacsoráról és Nicole Kidman plasztikai beavatkozásairól is beszélgettünk.
Vasárnap hajnalban megvolt az eszkaláció, két nappal később a kapituláció is – nem így képzelnénk két atomhatalom háborúját. Irán megrogyott, de ennek a háborúnak valójában aligha van vége.
Iránnak az lehet a fő tanulság a most véget érő háborúról, hogy atomfegyver nélkül nem tudja megvédeni magát.
Látványosan távol tartotta magát a közel-keleti konfliktus értékelésétől Orbán Viktor. A kormányfőnek csak hazai használatra van mondása a fejleményekről.
Alapesetben a harcsa félénk állat, azonban ha a fészkét védi vagy fenyegetve érzi magát, támadásba lendül.
Megerősítették, hogy készek a kutatóhálózatról leválasztandó négy központ átvételére.
Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
