Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A fővárosi képviselő szerint több százezer embert sértett meg a Fidesz budapesti frakcióvezetője.
„Kedves Alexandra! Mielőtt folytatod a mocskolódást, nem kellene először bocsánatot kérned? Elsőként attól a sok százezer, bal- és jobboldali, budapesti és vidéki, heteró és meleg embertől, akiket azzal vádoltál még pár napja is, hogy veszélyesek a gyerekekre, és a bécsi fotóid alapján majd a farkukat lóbálják az utcán. És akik ehhez képest békésen, méltósággal, de határozottan kiálltak a kormány által korlátozni kívánt gyülekezési szabadságukért” – írta Facebook-posztjában Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének.
A kormánypárti politikus korábban kilátogatott a bécsi Pride-ra és onnan olyan felvételeket tett közzé, ahol néhány résztvevő extrém ruhában, vagy hiányos ruházatban vonult fel. A szombati Pride után azonban (ahol több mint százezren vonultak), mintha mi sem történt volna, arról beszélt, hogy Karácsony Gergely és Tisza Párt szétveri a fővárost.
Vitézy Dávid szerint a bocsánatkérés után minden mehet tovább: „A hétfői közgyűlésen aztán folytathatod tovább a vádaskodást, senki nem is számít másra”.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.