A Telex szúrta ki, hogy Kármán András közgazdász, aki a második Orbán-kormánynak is dolgozott első sorban ült szombaton a Tisza Párt Nagykanizsán tartott kongresszusán. (A helyszínen készült fotónkon középen, szemüvegben látható.)
Kármán Andrásról 2013-ban írtunk egy rövid portrét, amikor már nem viselt kormányzati pozíciót. A közgazdász a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi elemzések igazgatója volt, amikor 2010-ben a második Orbán-kormány megalakulása környékén Szapáry György Matolcsy György figyelmébe ajánlotta. A nemzetgazdasági miniszternek megtetszett Kármán szakértelme, és kinevezték a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi államtitkárának.
Ahogyan tizenkét éve írtuk, Kármán a bankadó kivetésében még kitartott a kormány politikája mellett, de nem sokra rá, az IMF „hazazavarását” megelőző tárgyalásokon belátta, hogy csak Matolcsy György gazdasági miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök akaratának végrehajtója lehet. Ezt követően akkori forrásaink szerint Kármán igyekezett megúszni és a szakmai munkába temetkezni. Ehhez kapóra jött a magyar uniós elnökség 2011-ben, melynek köszönhetően fél éven át a Stabilitási és Növekedési Egyezmény megújításán dolgozhatott, amivel komoly szakmai elismerést vívott ki Brüsszelben. 2011 októberében végül lemondott pozíciójáról, mert nem akarta tovább adni a nevét a kormány gazdaságpolitikájához – fogalmazott egy, az akkori történésekre rálátó forrás.
Lemondása után az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank Magyarországnak járó igazgatósági posztjára delegálta a kormány, ami nagy presztízsű pozíció, de végsősoron parkolópálya volt a számára.
Magyar Péter kongresszuson elhangzott beszédjéről az alábbi cikkben olvashatnak: