Magyar Péter a Tisza-kongresszuson: Nemzeti vagyonvédelmi és -visszaszerzési hivatalt állítunk fel, hogy kivizsgáljuk a korrupciós ügyeket
A Tisza Párt elnöke azt ígérte, hogy a választások után elindítják a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési programot, csökkentik a kórházi fertőzéseket, fejlesztik a vasutat és visszaszerzik az ellopott nemzeti vagyont.
HVG
Kézfogások és ölelések sora után Magyar Péter is színpadra lépett a nagykanizsai kongresszuson, ahol megköszönte a vendéglátást, majd kiemelte a városi egykori központi szerepét, amely mára “elkerülési zóna” lett.
„Az elmúlt húsz év országos politikája Nagykanizsa elárulásáról szól, 2008-ban azt ígérte Orbán Viktor, hogy megépíti a négysávos utat Nagykanizsa és Zalaegerszeg között” – mondta Magyar, majd kifejtette hogy ebből nem lett azóta semmi. A politikus viszont azt mondta, hogy ő maga nem ígérgetni jött.
„Másfél éve bezártam kapukat magam mögött, amelyek korábban biztonságot jelentettek” – nosztalgiázott Magyar, majd arról beszélt, hogy sok magyar él gondolatai magányában, egymástól elválasztva, falak mögött.
Reviczky Zsolt
„Nem állhatunk meg, jövő áprilisig újra körbe járjuk az országot, kezdve a jövő héten” – jelentette be a Tisza elnöke. Majd kiemelte, hogy fognak még hibázni a jövőben, hiszen nem pártkatonák, de ők egy másik Magyarországban hisznek, és olyan emberekkel haladnak kéz a kézben, akik még csak most tanulják a politikát, de lelkesek, majd köszönetet is mondott a támogatóinak.
„Újak vagyunk a politikában, de ez ne riadalmat okozzon, hanem reményt adjon” – mondta Magyar, hozzátéve, hogy a régi, kipróbált káderek voltak azok, akik idáig juttatták az országot. Majd arról beszélt, hogy Orbán Viktor és Lázár János keresik az okokat, hogy miért nem szereti őket a nép, ami nem fejlődés, hanem visszafejlődés. Majd az óellenzékről azt mondta, hogy ők minden egyes Fidesz-győzelemnél ott voltak, részesei voltak minden kudarcnak.
A leendő jelöltjeiről azt mondta, hogy sokfélék lesznek, de nem az a kérdés, hogy ki, miről, mit gondol pontosan, hanem, hogy arról győzzük meg egymást, hogy merre van a kiút. „Nem Klára kell, hanem egy új út” – mondta.
A párt elnöke az egészségügyre is kitért, azt ígérte, hogy csökkentik a várólistát, a fertőzések számát és az orvoshiányt is, illetve az egészséges élelmiszerek áfáját is. Majd azt mondta, hogy a következő időszakban folyamatosan bemutatják majd a programjuk részleteit. Mindezt azért is teszik, mert elismerte, már nem elég, ha arról beszélnek, hogy mi nem működik az országban, helyette a megoldásra is ki kell térniük. „Mondja el minél több ember, hogy mit gondol a vízióról, arról a programról, amit kínál a Tisza” – kéri a támogatóitól.
Arról is beszélt Magyar, hogy a lakhatás ma Magyarországon jórészt szerencse kérdése, a fiatalok elhagyják a vidéket, mert nincs hova visszatérniük, míg az idősek rezsire költik a kis nyugdíjuk nagy részét. Majd azt mondta, hogy a választások után elindítják a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési programot, amelynek két lába lesz: szociális bérlakás építésébe kezdenek, a magánszektort pedig arra ösztönzik, hogy megfizethető, privát, piaci alapú lakások épülhessenek.
A vasútról is beszélt Magyar, és felidézte Baross Gábor, dualizmus kori politikus sikereit, aki hat év alatt megreformálta a vasúti hálózatot, ezzel szemben Lázár János magának épített kastélyt. Ezen a ponton részletezte, hogy ma lassan döcögnek a vonatok, nem működnek a mosdók sem az állomásokon, illetve állandóak az átszervezések, és alacsony fizetések jellemzik a MÁV-ot. „Előbb vonatokra van szükség, szerelvényekre, amelyekre öröm felszállni, később olyan fejlesztésekre, hogy a régió ne szigetelődhessen el többé” – mondta a Tisza elnöke.
Arra is kitért Nagykanizsán, hogy 2026 júliusától pályázható lesz a családi energiaprogram, amelyet a hazahozott uniós pénzből finanszíroznak majd, ebből lehet felújítani a szigetelést, napelemeket, valamint energiatakarékos berendezéseket venni. Ezután azt is megígérte, hogy hazahozzák a külföldre költözött magyarokat, majd arról beszélt, hogy a kormányzásuk alatt hatalmas digitalizáció várható, de mindezt komoly adatvédelem mellett teszik majd.
Reviczky Zsolt
Visszaszerezzük az egyetemeinket, a megbecsültségüket és az Erasmus-ösztöndíjat is
– jelentette be Magyar Péter.
Utána a devizahitelesekről is beszélt, akik szerinte hallgattak a politikára, bankokra és reklámokra, akik cserébe elvesztették az otthonukat és akár a családjukat is, mire a rendszer hárítással válaszolt. A politikus szerint nem mindegy, hogy nem tájékozódtak ezek a családok, vagy félretájékoztatták őket. A Tisza azon a véleményen van, hogy a devizahitelesek helyzetét rendezni kell, ezért kijelentik, hogy a kormányra kerülésük napján felfüggesztik az összes kilakoltatást és államosítják a teljes végrehajtási szektort.
Akadálymentesítési programot is bejelentett, majd arról beszélt, hogy a Tisza célzott adókedvezményekkel vonzóbbá teszi majd a magyar munkaerőt. „A magyar munka nem lehet másodrendű, és a Tisza kormány alatt nem is lesz másodrendű” – állítja Magyar.
Az Út a Működő Magyarország programhoz többek között abból lesz pénzük, hogy visszaszerzik az ellopott közpénzt, hazahozzák a befagyasztott uniós forrásokat, és „felszámolják a kizárólag kormányzati luxust és propagandát fenntartó intézményeket”. „Ezzel évente cirka 500-1000 milliárd forint közpénz marad a magyar költségvetésben” – fejti ki a politikus, aki azt is elmondta, hogy sávos adóztatás is lesz majd.
Nem hagyhatjuk szó nélkül az elmúlt évtized szabad rablását
– mondta Magyar és elárulta, hogy a leendő kormány felállítása után létrehoznak egy vagyonvédelmi és -visszaszerzési hivatalt, amelynek az lesz a feladata, hogy kivizsgálja a korrupciós ügyeket. Az alapítványokba kiszervezett állami vagyont és a koronavírus-járvány alatti lélegeztetőgépek körüli botrányt is kivizsgálják, illetve az MCC pénzügyeinek is utána mennek majd. Ezután egy sor esetet említett, amely kivizsgálásra szorul, többek között a Magyar Nemzeti Bankra is kitért.
„Mindenki látja, hogy a hatalom megtartásáért bármire képesek” – mondja Orbán Viktorról a Tisza elnöke, majd arról beszélt, hogy osztogatni készül a miniszterelnök, de a rossz gazdasági helyzet miatt már nincs miből. Ezért Magyar szerint Orbánék arra készülnek, hogy 2 ezer milliárd forintnyi hitelt vegyenek fel keleti, például kínai befektetőktől.
„Mindenkire szükségünk lesz, kell, hogy ne csupán figyeljetek, hanem cselekedjetek, ez a haza úgy fog működni, ha mi magunk működtetjük” – zárta beszédjét a politikus, miután minden magyart arra kért, hogy fogják egymást kezét és ne engedjék, hogy szétválasszák őket.
Szombaton Nagykanizsán tart kongresszust a Tisza Párt, ahol többek között bejelentették, hogy előválasztáson indulnak majd a Tisza jelöltjei, illetve azt is, hogy ki a párt új fővárosi frakcióvezetője.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.