Megint egymásnak ment Karácsony és Vitézy: az egyik „sugárban hány”, a másik „füllentőzik”
Reagált a főpolgármester arra, hogy távozott Mészáros Lőrinc V-Hídjának vezérigazgatója: emlékeztetett, hogy Vitézy Dávidot három évvel ezelőtt együtt fotózták le vele. Vitézy szerint Karácsony csak megsértődött, ezért folytatja a kampányban tapasztalt hazudozást, rágalmazást.
HVG
Ahogy korábban megírtuk, távozott posztjáról Mészáros Lőrinc egyik cégének, a V-Hídnak a vezérigazgatója. A hírről elsőként beszámoló Szabad Európa szerint a távozás hivatalosan közös megegyezéssel történt, miután az utóbbi időben egyre nagyobb botrányt keltett, hogy a cég nem fizeti ki rendben az alvállalkozóit, amelyek közül sok hátrányos helyzetű régiókban foglalkoztat embereket.
Minderre Karácsony Gergely főpolgármester is reagált, felidézve egy néhány évvel ezelőtti történetet arról, hogy az akkor még a közlekedési államtitkári posztot betöltő Vitézy Dávidot az akkori technológiai és ipari miniszterrel, Palkovics Lászlóval és a most távozott vezérigazgatóval, Sárváry Istvánnal fotózták le.
„A tavalyi főpolgármester-választási kampányban a Déli Körvasút kapcsán volt az egyik legélesebb vitám Vitézy Dáviddal. Az elmúlt évtized legkorruptabb beruházásának neveztem a projektet, amit Mészáros Lőrinc cége kilométerre vetítve a francia TGV megépítésének a nyolcszorosáért, 338 milliárdért vállalt. Vitézy a nyilvánosságban bevédte ezeket az árakat, és fotók készültek arról, hogy közlekedési államtitkárként együtt vacsorázott egy budai étteremben a Mészáros-cég vezetőjével” – írta.
A tavalyi főpolgármester-választási kampányban a Déli Körvasút kapcsán volt az egyik legélesebb vitám Vitézy Dáviddal. Az elmúlt évtized legkorruptabb beruházásának neveztem a projektet, amit…
A főpolgármester úgy folytatta, hogy „azóta kiderült néhány dolog. Például az, hogy a munkát végző V-Híd a Mészáros-féle cégbirodalom legtöbb profitot termelő cége, amely tavaly és tavalyelőtt összesen 80 milliárd osztalékot fizetett Mészáros Lőrincnek. Minden bizonnyal jórészt éppen a Déli Körvasútból, hiszen a teljes mértékben állami beruházásokból élő cégnek ez volt az egyik legnagyobb megbízása. Aztán tegnap megírta a 444.hu, hogy a Mészáros-cég nem fizette ki a Déli Körvasút-építkezésen a munkát valójában elvégző alvállalkozókat. A cég vezetőjét – Vitézy egykori vacsorapartnerét – a sajtóhírek hatására kirúgták”.
Én értem, hogy az már a múlt, most meg most van, meg hogy azt kell keresni, ami összeköt, nem azt, ami elválaszt, de azért én ettől sugárban hányok”
– zárta a posztját Karácsony.
Karácsony bejegyzésére hamarosan reagált Vitézy Dávid, azt írta: a főpolgármester „megsértődött, mert rámutattam: ömlenek ki a százmilliók a szocialista haverjai révén a fővárosi cégekből. Ezért újra feltette a lejárt lemezt, a kampányban folytatott hazudozást, rágalmazást”.
Vitézy álláspontját bővebben egy hozzászólásban fejtette ki, mind Karácsony, mind a saját posztja alatt. „Most újra az lett a célod, hogy »lapáttal fogsz agyonverni«, ahogy azon a párbeszédes hangfelvételen is mondtad, mert szóvá merem tenni, hogy folynak ki a százmilliók a szocialista haverjaid segítségével a BKV-nál vagy épp a Budapesti Közműveknél?” – írta, majd megjegyezte: a Déli Körvasút kapcsán nem az árakról volt vitájuk, hanem arról, hogy szükség van-e a vasút fejlesztésére Budapesten.
Szerinte Karácsony „álzöld dumákkal” követ el mindent a fejlesztések megakadályozása érdekében, ennek volt mintapéldája a Déli Körvasút, amit egyébként Karácsony csak a kampányban nem támogatott, a háttérben igen. „Ugyanígy akadályoztad a Galvani híd megépítését is – háttérben támogatva, nyilvánosságban és a bíróságon akadályozva. Mert egy szavadat sem lehet elhinni, egy füllentő vagy – ahogy szintén erről magad számoltál be a saját hangodon. Ebben van tehát vitánk” – közölte.
Karácsony Gergely megsértődött, mert rámutattam: ömlenek ki a százmilliók a szocialista haverjai révén a fővárosi cégekből. Ezért újra feltette a lejárt lemezt, a kampányban folytatott hazudozást,…
A válaszát azzal zárta, hogy jelenleg nem ő, hanem a főpolgármester tart pozícióban NER-hez közel álló vállalkozókat, példaként hozva a BKV körüli informatikai, takarítási, biztonsági szerződéseket. „Ezekre nem adsz választ, az adatokat titkolod, mosolygós apuként fedezed ezeket az ügyeket” – jegyezte meg.
Vitézy adatokat kér
Pár órával később Vitézy azt is bejelentette, hogy közérdekű adatigénylést nyújtott be Karácsony Gergelyhez arra nézve: a főváros hány alkalommal adott közútkezelői vagy tulajdonosi hozzájárulást az elmúlt években a Déli Körvasút-beruházáshoz Mészáros Lőrinc cégének. Szerinte ezekből az adatokból ki fog derülni, hogy számtalan alkalommal. Ezzel azt akarja elérni, hogy „ne adja már elő a hazudós, füllentős főpolgármester a nyilvánosságban, hogy ő itt a nagy ellenálló, aki minden eszközzel akadályozza ezt a beruházást, és semmi köze hozzá. Még a végén saját magától fog sugárban hányni.”
Sárváry távozásáról kedd reggel a V-Híd közleményt adott ki, megerősítve, hogy a feladatait átmeneti időszakra Deák Gábor, a ZÁÉV Zrt. elnök-vezérigazgatója látja el. „Az ilyen jellegű változások mindig egy előremutató, természetes folyamatot jelentenek egy cég életében, amely egyben a vezető jövőbeni fejlődését szolgálják” – olvasható a közleményben.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.