Polt Péter kiemelkedő jogi tevékenységéért Deák-díjat kapott, születésnapjára könyvet írtak

Sulyok Tamás köztársasági elnök sem hiányzott egy, az alkotmánybíró tiszteletére rendezett eseményről.

  • HVG

Polt Péter volt legfőbb ügyész, az Alkotmánybíróság nyáron kinevezett elnöke nemrég több elismerésben is részült, ezekről Magyarország Ügyészsége egy külön közleményben számolt be.

Mint írják, Polt Péter megkapta a Deák-díjat, amit a jogtudományok területén tartósan kiemelkedő tevékenységet végző jogászok számára alapították a jogászi hivatásrendek vezetői több mint 20 évvel ezelőtt. Emellett pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jubileumi ünnepséget rendezett, ugyanis Polt Péter szeptember hatodikán töltötte be a hetvenedik életévét.

Hadházy Ákos ezúttal is csak a Parlament ruhatárában szavazhatott Polt Péterről

A független országgyűlési képviselőt kitiltották az ülésekről, de a ruhatárban leadhatta a voksát. A Demokratikus Koalíció és az MSZP Polt Péter ellen tiltakozva távol maradt a szavazástól.

A rendezvényen Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntötte Polt Pétert, aki átvehette professor emeritusi címet is, illetve bemutatták egy, az évfordulóra készített ünnepi kötetet is, amiben a jog különböző területeit felölelő tanulmányokat olyan pályatársak írták, akik személyes, szakmai vagy baráti szálon kötődnek hozzá.

Az ügyész, aki félrenézett: Orbán bukása esetén is még 12 évig védheti a NER-t Polt Péter

Előremenekül a Fidesz azzal, hogy a Legfőbb Ügyészség élén összesen bő két évtizedet eltöltő Polt Péterből alkotmánybírót csinál. Így, egy esetleges kormányváltással is számolva, egyszerre készíthetik fel ellenzéki működésre az Ab-t és a vádhatóságot.

Hozzászólások