Reggel 9 órától Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt kérdezi majd hivatalában Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke – derült ki a politikus reggeli videójából. Az épületből élő közvetítés nem lesz, utólag számolnak be a beszélgetésről.
Magyar Péter hétfőn fél kilenckor a Magyar Nemzeti Bank épületétől sétált át a Legfőbb Ügyészség épületéhez. (A bejelentkezést megpróbálta megzavarni a trombitás akcióiról ismertté vált Szabó Bálint.)
Tisza Párt elnökének tájékoztatása szerint egyebek mellett a következőkről kérdezi majd a legfőbb ügyészt:
- a több száz milliárd forintos bankrablásról, azaz a jegybanki alapítványokból eltűnt 650 milliárd forintról,
- Matolcsy György volt jegybank-elnök szerepéről, valamint fia Matolcsy Ádám, és az üzleti kör (Somlai Bálint és Stofa György) szerepéről.
- A Schadl-ügyről, valamint például arról, hogy Völner Pál miért nem került előzetes letartóztatásba,
- a gyerekvédelmi botrányokról,
- a politikai nyomásgyakorlásról.
Magyar Péter azt mondta, a tárgyalás után beszámol a válaszokról, saját ügyeiről pedig nem beszél majd.
Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a választásig hátralévő időben biztosan lesz valamilyen lejárató anyag ellene, de szerinte ezek csak elterelő műveletek. A Tisza Párt elnöke azt közölte, egy levelet is ír Orbán Viktor kormányfőnek, amely a Barátság vezetékről szól majd, „teszek neki egy ajánlatot, és a kollégáim viszik majd el neki” – fogalmazott. További részleteket későbbre ígért, a legfőbb ügyésszel folytatott beszélgetés után.
A további fejleményeket ebben a cikkünkben találják:
A Tisza Párt elnöke korrupciós ügyek állásáról, a gyermekvédelmi botrányokról és a politikai nyomásgyakorlásról kérdezte a legfőbb ügyészt, de be kellett érnie négy rossz tollal.
A Magyar Péter által közzétett felvételen Varga Judit arról beszél, Rogánék kihúzatták a Völner-Schadl ügyben készült dokumentumokból a rájuk vonatkozó részeket. Van, amit nem sikerült.