Szeptembertől kötelező óvoda: még mindig hiányzik közel ezer férőhely
Bár idén szeptembertől minden 3 év feletti gyereknek óvodába kell járnia, még mindig nem tudnák elhelyezni az összes gyereket.
Bár idén szeptembertől minden 3 év feletti gyereknek óvodába kell járnia, még mindig nem tudnák elhelyezni az összes gyereket.
A Buda-Cashhez köthető DRB Bank bedőlése miatt nehéz helyzetbe jutott Igazgyöngy Alapítványnak az Emmi az eredetileg tervbe vett támogatásokon kívül nem kíván és nem is tud segíteni, mint írták, nem is feladatuk.
Véget ért az országos influenzajárvány Magyarországon, miután az országosan regisztrált betegszám a járványküszöb alá csökkent – közölte az Országos Epidemiológiai Központ a friss adatok alapján.
Egy 44 éves ózdi nő 28 ezer forintot kért kölcsön 54 éves bátyjától, de a férfi végül 400 ezer forintot zsarolt ki belőle, és még az sem volt elég neki. Azzal fenyegette az asszonyt, hogy megöli, karddal szabdalja fel, ha nem fizet. A nő végül segítséget kért a rendőröktől. Az uzsorást akkor kapták el a fiával együtt, amikor újra pénzt akartak elvenni a testvérétől március 11-én – közölte a rendőrség szerdán.
Nyomkövetővel a lábán tört be egy budapesti lakásba egy házi őrizetben lévő méhteleki férfi, akinek az elfogását a Szabolcs megyei rendőrkapitányság ügyeletese szervezte meg Nyíregyházáról – közölték szerdán a rendőrség honlapján.
A Horthy-kori és az 1990 utáni jobboldalt a nacionalizmus köti össze. A hazai jobboldal tehát eltér a nyugat-európai konzervativizmustól, amely a demokratikus hatalomgyakorlásra fekteti a hangsúlyt – erről beszélt a Búvópatakok kutatási projekt lezárultával annak irányítója, Rainer M. János történész, az 1956-os Alapítvány vezetője.
Bár a sajtóra vonatkozó szabályokat nem lehet változtatás nélkül alkalmazni minden netes termékre, akár börtön is kapható egy rossz kommentért. A Tudtad-e civil kampány mai rajza erre hívja fel a figyelmet.
Bár Gyurcsány Ferenc szombaton azt mondta, vízumkérelem beadásával próbál rájönni, hogy ő-e az a volt magyar kormányfő, akit kitiltanak Oroszországból, szerdán kiderült, hogy mégsem ezt az utat választja.
Nappali ellátásra alkalmas kórházi részleget, foglalkoztatót és munkaterápiás üvegházat alakítanak ki, illetve újítanak fel a Zala Megyei Kórház pózvai egységében, ahol pszichiátriai betegeket kezelnek. Körülbelül 280 millió forintba kerül a beruházás.
A tervezett ütemben zajlik, így június 13-ig, vagyis a nyári menetrendváltásig befejezhetik a dél-balatoni vasútvonal felújításának első ütemét, újra járhatnak majd a vonatok Lepsény és Szántód-Kőröshegy között.
A gyanú szerint a 64 éves és a 29 éves nő egy József körúti földszinti lakásban árulta az illegális drogot. Egy férfi is segítette munkájukat. A rendőrség hétfőn fogta el a társaságot.
Mediterrán ciklon húzódik az ország fölé, délután egyre több helyen eleredhet az eső. Csütörtökön és pénteken is esni fog, de a nap is ki-kisüt azért. Az éjszakai fagyok végre megszűnnek.
A biztosítóberendezés hibája miatt 40-50 percet késnek a szerelvények a Budapest–Lökösháza- és a Budapest–Záhony-vonalon szerdán délelőtt – közölték a Mávinformtól.
A Baranya megyei Rózsafán árulnak egy 1900-as évek elején épített kastélyt, amely ugyan romokban hever, de most bagóért lehet hozzájutni.
A földművelésügyi miniszter szerint Kiss Szilárd értékes munkát végzett mint agrárattasé: hivatali idejében jelentősen nőtt a mezőgazdasági kivitel Oroszországba. "Hogy magánemberként milyen tevékenységet folytatott, arra nincs rálátásom" – mondta Fazekas Sándor egy interjúban a letartóztatott attaséról, aki a hírek szerint prostituáltaknak is szerzett vízumot.
Egyenruhások keresték fel kedd este Orgován Bélát, aki a papírok szerint átvette Tarsoly Csaba helyét a Quaestor-csoport élén – írja a szerdai Magyar Nemzet. A lap szerint a nagykátai rendőrkapitányság két járőre ment ki a férfi tápiósági házához, tíz percet töltöttek ott. A helyszínen lévő újságíróknak nem árulták el, miért érkeztek, vélhetően lakhelyellenőrzést tartottak. Orgován Béla házánál kedden egész nap nagy volt a jövés-menés, de a redőnyök nem mozdultak.
Miután felvásárolta a Foodpanda, a Netpincért üzemeltető Kft. élére egy csepeli fideszes önkormányzati képviselő került. A DK szerint az éttermek által fizetendő jutalékok megemelése felveti a tisztességtelen piaci magatartás gyanúját.
A Fábry-show-ért nettó 17 millió forintot, Bagi–Nacsa Szálkájáért 13,8 milliót, Borbás Mária Gasztroangyal című műsoráért pedig 3,7 millió forintot fizet adásonként az MTVA. A közmédia küldte el a számokat a Népszabadságnak, miután a lap két hete adatokat kért azzal kapcsolatban, mennyibe kerülnek egyes külső gyártású tévés produkciók. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Hung-Isternek idén már nem osztottak lapot, de a cégnek 2019-ig szerződése van a szombati lottósorsolás gyártására.
Két Tolna megyei város, Dombóvár és Bátaszék is ajánl fel területet a Belügyminisztérium (BM) felhívására új börtön építésére, elsősorban a foglalkoztatás várható bővülése miatt.
A hőmérséklet 15 és 20 fok között lesz, de egy ciklon miatt délutánra délnyugat felől eső érkezik.