Mini békemenetet tartott a CÖF Sümegen
A CÖF a tapolcai választások előtt érezte úgy, hogy erőt kell mutatnia, így ma estére civil zarándoklatot és nagygyűlést szervezett. Mintegy kétszázan válaszoltak is a hívó szóra.
hvg.hu

Az ügyészség szerint nem holokauszttagadó Németh György
Az ügyészség szerint a szociológus-közgazdász sem a tények tagadását, sem a kétségbe vonását, sem a jelentéktelen színben való feltüntetését nem követte el, amikor egy februári konferencián azt mondta: "Magyarországon nem volt cigány holokauszt, elég sok országban volt. Voltak cigányokkal szembeni atrocitások, de nem volt".
hvg.hu

Felemás döntések a Fővárosi Közgyűlésben
A fontosabb közgyűlési döntések közül pár az első nézésre örömtelinek tűnik, de közelebbről nézve már nem olyan rózsás a kép. Döntött a közgyűlés a Duna-part revitalizálásának újabb lépéseiről, visszakaptak a a hajléktalanok is egy segélyt a kettő eltörölt közül, és lesznek fizetős helyek a fővárosi fenntartású idősek otthonában.
hvg.hu

Most a Kossuth Rádióban rontottak el valamit
Ezúttal a Kossuth Rádió műsorában történt baki: véletlenül Varju László DK-s képviselőt hívták fel a CÖF-ös Csizmadia László helyett. A téma a lengyel-magyar barátság napja volt, a DK-s képviselő pedig hallhatóan örült, hogy váratlanul szóhoz jutott.
hvg.hu

Megijedt az MSZP, pedig remek ajánlatot kapott
Szabadulni akar a jelzáloggal terhelt 5 emeletes irodaházától az MSZP, de „kormányközelisége” miatt nem tudta elfogadni az eddigi legjobb ajánlatot, melyet a Magyar Állami Operaház tett. Azzal, hogy a párt budapesti szervezete is kiköltözött hétfőn az épületből, a hét éve felújított irodaház lényegében bezárta a kapuit.
MLF

Tarlós bocsánatot kért a dugókért, bár szerinte ez normális
A budai oldal közlekedésfejlesztési munkálatai – a Margit hídi garanciális javításokat leszámítva – nem több, hanem egy beruházás keretében zajlanak – közölte Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén. A főpolgármester elnézést kér a budapestiektől a kaotikus állapotok miatt, de szerinte az ilyen munkák mindig kényelmetlenséggel járnak.
MTI

Újra megnyitottak egy régi börtönt Budapest közelében
A férőhely-bővítési program keretében hétfőn újra megnyitották a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet martonvásári objektumát. A 330 millió forintos felújítást követően a 18 lakóhelyiségben 126 fogvatartott számára lesz hely.
MTI

Index: Orosz prostituáltaknak szerezhetett vízumot a letartóztatott miniszteri megbízott
Nem ment át a nemzetbiztonsági átvilágításon, mégis miniszteri megbízottkén dolgozhatott Moszkvában Kiss Szilárd, akiről az a hír járta, hogy orosz prostituáltak egész sorának intézett vízumot – írja az Index.hu Kiss Szilárdról szóló cikksorozatának harmadik részében.
hvg.hu

Érdemi kérdésekre nem válaszolt a kormány
Vasárnapi zárva tartásról kérdezett az MSZP - szocialista gyűlöletről beszélt a kormány. A Malév-csődről kérdezett Schiffer - történelmi áttekintést adott a kormány. Vona a Quaestor-vezér szerepére volt kíváncsi - a kormány a köpködő jobbikosról beszélt. Egyetlen egy ellenzéki felszólalásra, kérdésre sem válaszolt érdemben a kormány.
hvg.hu

Rárepült a dugókra az ellenzék Tarlósék mai ülése előtt
A városvezetést teszik felelőssé a következő két hónapban valószínűsíthető közlekedési fennakadásokért a Fővárosi Közgyűlésben képviselettel rendelkező ellenzéki pártok. A politikusok a közgyűlés hétfői ülése előtt külön-külön tartott sajtótájékoztatójukon beszéltek erről.
MTI

Pert vesztett a Kehi a civileknél elrendelt vizsgálatok ügyében
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezetnek adott igazat a bíróság abban a perben, amelyet a TASZ a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) ellen indított a norvég pénzek ügyében az érintett civil szervezeteknél zajló vizsgálatok miatt.
hvg.hu

A halmozottan sérült gyereket nevelő családok háromnegyede a létminimum alatt él
A súlyosan fogyatékosok ápolása egész napos felügyeletet jelent, így az egyik szülő biztosan nem dolgozhat. Folytatódik a Tudtad-e civil kampány.
hvg.hu

Svédeknél körözött méregdrága autót fogtak a határon – fotók
Egy Svédországban körözött, több tízmillió forint értékű Volvót fogtak el a magyar-román határon.
hvg.hu

Mosógép okozott riadalmat hétfő hajnalban Újbudán – fotó
Egy mosógép füstje okozott riadalmat ma hajnalban egy XI. kerületi hatemeletes házban – közölte a katasztrófavédelem.
hvg.hu

Szijjártó nem tud Gyurcsány, vagy bárki más orosz kitiltásáról
Szijjártó Péter azt mondta a Népszabadságnak, hogy nem tud arról, hogy Oroszországból magyarokat tiltottak volna ki.
hvg.hu

Lázár állítólag a vasárnapi zárva tartás bukásáról beszélt
A Népszava szerint egy bizalmas találkozón arról beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy ha lesz népszavazás a vasárnapi zárva tartásról, azt a Fidesz el fogja veszíteni. A Miniszterelnökség később kitalációnak minősítette a beszámolót.
hvg.hu

Látványosan átalakulhat a budapesti Duna-part
Megújulhat a Duna-part, a Fővám tér-Kossuth tér közötti szakasz komplex átépítéséről dönt ma a Fővárosi Közgyűlés.
hvg.hu

Kétszer annyian vakulnak meg itthon, mint tőlünk nyugatra
Ezrek veszítik el évente a látásukat Magyarországon, miközben ez sokuknál egyszerűen megelőzhető lenne. A kormány egy százmilliós szűrőprogram beindításával áttörést érhetne el e téren, ráadásul milliárdokat takaríthatna meg, de az újra és újra előkerülő országos tervek megvalósítása rendre megtorpan. Pedig itt vannak a példák: mindez máshol működik.
Dercsényi Dávid

A nagy egyetemek nem vevők a Fidelitas ötletére
A nagyobb egyetemek nem engednék be a pártpolitikát, pedig az újabban hiperaktív Fidelitas ezzel az ötlettel állt elő.
MTI
