Jelentés: hibázott Laborc, hogy nyilvános helyen találkozott Portikkal

Hibaként értékelhető, hogy Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) első számú vezetőjeként nyilvános helyen, személyesen találkozott az Energol Rt. egykori igazgatójával, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Portik Tamással – többek között ezt állapította meg az Országgyűlés Portik–Laborc-találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága.


WWF: visszatelepítés nélkül már eltűntek volna a hódok

A természetvédők szerint a gazdálkodóknak és a természetvédelemnek közösen kell megoldaniuk a hódok okozta problémákat. Korábban a betelepített eurázsiai hódok pusztítására panaszkodott egy erdőgazdaság, de a zöldek szerint ezek őshonos fajok, amelyek így úszták meg a kipusztulást.



Hírünk a világban: Orbán „fertőző példájáról” ír a Foreign Affairs

A világ legrangosabb külpolitikai folyóirata szerint az Európai Unió keleti bővítése egyelőre enyhén szólva sem sikertörténet, a csatlakozott országok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, autoriter irányba fordultak az elmúlt években – közülük is leginkább az Orbán-kormány vezette Magyarország. A szerző szerint az EU-nak szankciókkal kellene kikényszeríteni a demokratikus játékszabályok betartását.





Fidesz: 2010 előtt politikai célokra használhatták a titkosszolgálatokat

Kocsis Máté az Országgyűlés Portik-Laborc-találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság munkáját lezáró jelentéssel kapcsolatban elmondta: az várhatóan több ponton is kitér majd arra: 2008-ban Laborc Sándor és más titkosszolgálati vezetők is a belső szabályzatoktól eltérően kezelték az ügyet.


Elítélték a 13 éves lánnyal fajtalankodó férfit

Szemérem elleni erőszak bűntettében bűnösnek mondta ki pénteken a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt az 54 éves férfit, aki egy parkból csalt el lakásába egy 13 éves kislányt, majd szexuálisan molesztálta. Az eset 2012 áprilisában történt Hajdúnánáson - közölte az ítélethirdetés után a Debreceni Törvényszék.


Nagy-Bandó, Kukorelly, Szikinger az LMP országos listáján

Az LMP is országos listát állít a tavaszi országgyűlési választáson - jelentette be pénteki, a Nemzeti Választási Iroda előtt tartott sajtótájékoztatóján Schiffer András társelnök, miután leadta az ehhez szükséges dokumentumokat.



Gyurcsány elmondta, miért nem bolygatta a melegkérdést

Gyurcsány Ferenc számára a melegek házasságát engedélyező Nagy-Britanna, Dánia, Hollandia, Svédország és Spanyolország a minta, ezzel azonban állítása szerint a Demokratikus Koalíció kisebbségben van az Összefogáson belül.