Mostantól mindenhová bekopog a Fidesz

Ezen a héten meglesz az országos listája a Fidesz–KDNP-nek, ám a kormánypártok a következő napokban fel akarják keresni az összes potenciális választójukat, azaz nemcsak a minimálisan szükséges 500 aláírást szeretnék összegyűjteni körzetenként – mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn a párt V. kerületi irodájában újságíróknak.



Megszólaltak az iskolától, ahol gyerekeket molesztált egy tornatanár

Szorosan együttműködik a hatóságokkal az az iskola, amelynek egyik tanárát szexuális zaklatással gyanúsítják. Az intézmény igyekszik felvilágosítást nyújtani a sajtónak, de a gyermekek érdekében tapintatot kér – közölte Molnár László, a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány kuratóriumi elnöke hétfőn.




Választás 2014: bakikkal indult az új ajánlási rendszer

Elrontott ajánlóíveket kaptak több helyen is az ellenzéki összefogás jelöltjei az új rendszer indulásának első napján. A pártok sorrendjének felcserélése lehet, hogy csak formaság, de akár olyan vita is kerekedhet belőle, ami a végeredményt is befolyásolhatja. Úgy tudjuk, reggel óta több helyen már kijavították a hibát.


Vádat emeltek a margitszigeti harisnyás szatír ellen

A sajtóban margitszigeti „nejlonharisnyás szatírként” ismert férfi ügyében a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség szeméremsértés vétsége miatt vádat emelt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.


Ismét elutasították a Sepeljev-házaspár menedékkérelmét

Ismételten elutasította a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) az Ukrajnában súlyos bűncselekménnyel vádolt ukrán-kanadai Sepeljev-házaspár magyarországi menedékkérelmét – közölte Bősze Ferenc, a házaspár ügyvédje hétfőn, aki megpróbálta elmagyarázni a szövevényes ügyet és a kifogásaikat.


Gyurcsány: 2018-ig nem bánthatjuk egymást

Gyurcsány Ferenc szerint ha nyernek is, kétharmadot legközelebb 2018-ban szerezhetnek. Azt is mondta, hogy ő nem szeretne kormányfunkciót vállalni. És azt is elismerte, hogy vállakozása dolgozott a paksi erőműnek annak idején.




Szili Katalin brutálisan nagyot álmodott

Kampánynyitó rendezvényt tartott szombaton a Szili Katalin vezette Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI), amelyen a volt szocialista politikus azt mondta, hogy ő 15 százalékos választási eredménnyel volna elégedett.


Zártkörű reggelin beszélt Orbán arról, mit tesz a választások után

A „szabadságharcos” retorikától teljesen eltérő módon beszélt Orbán Viktor európai uniós nagyköveteknek egy zártkörű reggelin még tavaly év végén – tudta meg a hvg.hu több, egymástól független forrásból is. Információink szerint a kormányfő még brit kollégája elképzeléseitől is elhatárolódott, aki az uniós szerződések felülvizsgálatáról beszélt, és szólt arról is, mit tesz kormányfőként újraválasztása esetén – amit egyébként kezdenek tényként kezelni a diplomáciai partnerek is.


Rendkívüli parlamenti ülés is jöhet még

Egyelőre a parlament még csak a paksi erőműbővítést hagyta jóvá, a paksi bővítéssel kapcsolatos hitelszerződést még nem, így elképzelhető, hogy az utolsó parlamenti nap után még egy rendkívüli parlamenti ülés következik – derült ki Varga Mihály ATV-nek adott interjújából.



Kezdődik a választási aláírásgyűjtés

Mától kaphatják meg a választási irodáktól a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az áprilisi országgyűlési választás aláírásgyűjtése.


Mától kezdve garantált dugó lesz Budakeszin

Hétfőn kezdődik és április közepéig tart Budakeszi nagy átmenő forgalmat lebonyolító Fő utcájának a rekonstrukciója, emiatt néhány buszjárat megállóját áthelyezik, és átmeneti torlódások is lehetnek, bár azok eddig is voltak – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.



Megint gúnyt űznek a télből

Bár a vasárnapi napsütés és felmelegedés hétfőn nem ismétlődik meg, a 11 fokos várható csúcshőmérséklet továbbra is egy kellemes márciusi napra emlékeztet inkább.