Na, de mennyi hó lesz?

Több-kevesebb havazásra jóformán az egész országban lehet számítani, de ezúttal délnyugaton komoly mennyiség esik, az északkeleti országrészben viszont erős fagyok igen, de havazás kevésbé várható – derül ki az Időkép előrejelzéséből.


Esztergom 40 milliót kap a kormánytól a Magvető-szoborért

Esztergom önkormányzata 40 millió forintért hozzájárult, hogy az állam a városban található, Magvető néven ismert szoborrészletet átadja az Országház elé szánt, Tisza Istvánnak emléket állító szoborkompozíció felállításához - erről döntött a képviselő-testület csütörtök esti ülésén.


Kövér: "a baloldal utál mindent, ami közösségi, ami nemzeti"

A nemzetközi baloldal pontosan ugyanolyan, mint a magyarországi. Viharos gyorsasággal esik arra a színvonalra, ahol a magyar baloldal mindig is tanyázott - fogalmazott az Országggyűlés elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezete által szervezett országjáró kerekasztal-beszélgetés kecskeméti állomásán. Az eseményen felszólalt Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet igazgatója, aki azt mondta: Magyarország nem lesz Oroszország politikai szövetségese, és nincs kormányváltó hangulat.


"Orbán és Rogán bohócnak nézik a nemzetet"

Orbán Viktor miniszterelnök és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője „bohócnak nézik a nemzetet”, de „valójában a fejükre hullik vissza ez a bohócszerep” – mondta csütörtöki, a főváros ötödik kerületében egy fideszes lakossági fórumnak otthont adó épület előtt tartott sajtótájékoztatón Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja.



Havazás: operatív törzs működik reggeltől Zalában

A várható havazással kapcsolatos védekezési feladatok és rendkívül helyzetek kezelésére péntek reggel öt órától a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál operatív törzs, a járási védelmi bizottságoknál pedig katasztrófavédelmi munkacsoportok működnek.



Hende: aki alacsony rezsit akar, annak a Fideszre kell szavaznia

Hende Csaba szavai szerint április 6-án alapvetően a rezsicsökkentésről szavaz az ország. A honvédelmi miniszter csütörtökön Hatvanban, a rezsicsökkentésről tartott lakossági fórum előtti sajtótájékoztatóján elmondta, a Fidesz-KDNP közös frakcióülésen vitatja meg pénteken, hogyan folytatódjon a rezsicsökkentés.



Elásott holttestre bukkantak Tárnokon

Elásott holttestre bukkantak egy tárnoki háznál - tudta meg az MTI csütörtökön. A hírügynökség úgy tudja, hogy valószínűleg egy gyilkosság áldozata került elő.


Orbán beugrott felesége helyett egy díjátadóra

Csak az az ország lehet erős, amely határozott értékrenddel bíró családokra épül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Képmás magazin Családbarát médiáért díjának átadóünnepségén.




Balhé az ügyészségen: megvertek egy vezető ügyészt

Információink szerint szerdán bántalmazták az V.-XIII. kerületi ügyészség vezetőjét. A Markó utcai épületbe az Országos Mentőszolgálatot is kihívták – értesült a hvg.hu. Megkeresésünkre a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea elmondta: egy büntetőeljárás alatt álló férfi került összetűzésbe a vezető ügyésszel. Az illetőt őrizetbe vették és előzetes letartóztatását is elrendelték.





Bajnai: a Kádár-rendszer hazugságát viszik tovább Orbánék

Bajnai Gordon blogbejegyzésében a német megszállás emlékmű terveivel foglalkozik. Az Együtt-PM választási szövetség vezetője szerint a kormány a Kádár-rendszer hazugságát viszi tovább, hogy hatszázezer magyar megölése csupán a gonosz németek bűne, ahhoz a magyar államnak nem volt köze.



Hat, egyelőre titkos helyen osztanak ételt Budapesten

Hat helyszínt javasol a közterületen való ételosztás engedélyezésére a városvezetés által létrehozott munkacsoport - közölte Ughy Attila (Fidesz-KDNP), a Fővárosi Közgyűlés Közterület-hasznosítási Bizottságának elnöke. A közlemény konkrét közterületeket nem nevezett meg.