Január 20-ig pihennek a képviselők

Várhatóan január közepén kezdenek ülésezni az országgyűlési bizottságok és január 20-án lesz a tavaszi ülésszak első plenáris napja - közölte Kövér László, az M1 Napirend előtt című műsorában hétfőn.


"A k... anyádat, b... meg" - kiderült a káromkodó jobbikos titka

Nyilvánosságra került az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság december 5-i ülésének jegyzőkönyve. Az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentum tartalmazza azt, ami miatt Kövér László házelnök kezdeményezte a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás tiszteletdíjának a maximális, egyharmados csökkentését.



Orbán megjutalmazott 16 ügyes fiatal szakembert

Különböző szakmákból tizenhat magyar fiatal szakember részesült miniszterelnöki jutalomban hétfőn, akik Magyarország képviseletében érmes helyezést értek el a 2012. évi Fiatal Szakemberek Európa Bajnokságán Belgiumban.


NAV-botrány: lefújták az ÁSZ elnökének meghallgatását

A kormánypárti képviselők javaslata alapján levették az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának napirendjéről az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének meghallgatását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) 2010 óta végzett számvevőszéki vizsgálatokról.






Hatalmas kapása volt a NAV-osoknak

Hatalmas mennyiségű, közel háromnegyed milliárdos értékű, adójegy nélküli dohányárut füleltek le a pénzügyi nyomozók egy dunaharaszti raktárban, az ügyben hat embert vettek őrizetbe.



Deutsch Tamás, "Géza ügyész" és a Kuruc.info

Szombaton lejárt Deutsch Tamás 72 órás ultimátuma, amit azért adott a magyar ügyészségnek, hogy betiltsák a Kuruc.info nyíltan rasszista, antiszemtita portált. Egyelőre nem történt semmi, a fideszes EP-képviselő pedig azt írja a Facebookon, hogy az ügyészség "megkapja a szükséges segítséget", azokat a hivatalos papírokat, amik alapján "végre érvényt tudnak szerezni a törvényeknek".


Hóvihar söpört végig Kanadán

Hóvihar söpört végig vasárnap Kanada keleti felén, és komoly fennakadást okozott a közlekedésben Ontario tartománytól egészen az Atlanti-óceán partjáig.


Havi egymilliót is bukhatnak a képviselők

A képviselőknek választaniuk kell a parlamenti és az önkormányzati tisztségek között. A Blikk végignézte a pozícióhalmozó kormánypárti jelöltek listáját, s megbecsülték: milyen fizetésre számíthatnak a 2014-es választások után.




Hoffmann Rózsa: most jöhetnek az óvodák, kollégiumok

Hoffmann Rózsa a megújulás egyik tartóoszlopának nevezte azt a pedagóguspolitikát, amely a "látványos béremelés" mellett "szakít azzal a rossz hagyománnyal, hogy a pedagógusok kénytelenek a munkájukat óraadóként értelmezni" – erről a köznevelési államtitkár a Magyar Hírlapnak adott, hétfőn megjelent interjújában beszélt.


Keményebben büntetik a fenyőfalopást

Szigorodott a falopások elbírálása, így az erdőtörvény módosítását követően már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény miatt kell felelniük azoknak, akik a főleg Dél- és Nyugat-Dunántúlon található fenyőültetvényeket dézsmálják - írta hétfői számában a Népszava.



Színes borítékokat vezetnek be a 2014-es választáson

Leragasztott színes borítékban adhatják le szavazataikat tavasszal azok, akik a lakóhelyüktől távol voksolnak – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője a Magyar Nemzetnek. Ezzel a korábbi visszás jelenségeket kívánja kiküszöbölni az új szabályozás.