Korlátozták a vízfogyasztást Ózdon a legnagyobb hőségben

Ózdon a zömében cigányok lakta városrészben az önkormányzat a napokban a közkutak egy részét lezáratta, egy részében pedig olyannyira korlátozta a nyomást, hogy jelenleg csak minimális mennyiségű víz csordogál - idézte a Népszabadság a Facebookon terjedő segítségkérő felhívást. Az Együtt-PM ombudsmani vizsgálatot kezdeményez az ügyben.


Kisiklott a ráckevei HÉV

Kisiklott egy szerelvény a ráckevei, azaz a H6-os HÉV-vonalon. Senki nem sérült meg.


Fegyverek az autóban: a Jobbik szerint nem a tagjai voltak

A Jobbik négy tagja ült abban az autóban, amelyben korábban fegyvereket talált a rendőrség - írta a Facebookon egy meg nem erősített poszt. A Jobbik Veszprém megyei elnöke vasárnap délután közleményben cáfolta, hogy az ügyben előállítottak bármelyike is a párt tagja lenne.









Budaiék pénzére ezernél is többen pályáznának

Több mint 1200 pályázó, köztük kétszáznál is több önkormányzat érdeklődik a kormány által meghirdetett Nemzeti Tanyafejlesztési Program harmadik ütemében rendelkezésre álló kétmilliárd forintos keret iránt - mondta az augusztus 7-i beadási határidővel kapcsolatban Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.


Orbán: "egyetlen orvosság van" a gyenge focira

A miniszterelnök szerint a felháborodás és a magyarázat nem segít a magyar labdarúgás jelenlegi eredménytelenségén, szerinte a vereségre "egyetlen orvosság van", a győzelem, amiért meg kell dolgozni. Orbán Viktor erről abban a sportági évértékelő interjúban beszélt, amelyet a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) honlapjának adott.


Visszatérhet a 40 fok

Vasárnapra is harmadfokú, piros figyelmeztetést adott ki az ország nagy részére az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a hőség miatt. De jövő héten lesz ennél melegebb is: szerdán és csütörtökön ismét a 40 fokot támadja majd a legmagasabb nappali hőmérséklet.


Minden országnak megvan az elbaltázott 4-es metrója

Jövő márciustól – éppen a parlamenti választások előtt – végre utasokat szállíthat a várva várt 4-es metró. A beruházás az eredeti határidőhöz képest 6 évet csúszik, és dupla annyiba kerül, mint amennyit terveztek. Úgy tűnik, az ilyen bénázás nem magyar sajátosság: más, nálunk jóval fejlettebb országoknak is vannak csúnyán elhúzódó gigaberuházásai. Berlinben például 17 év alatt nem épült meg egy repülőtér, Londonban szintén a metróépítés költségeit számolták el (többek között), és még soha ennyit nem költöttek el téli olimpiára, mint a 2014-es nemzetközi játékoknak helyet adó Szocsiban.


Pécelnél is halálra gázolt a vonat egy embert

Halálra gázolt egy ismeretlent egy tehervonat szombat este a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon, Rákos és Pécel között, a Rákoscsaba-Újtelep megállóhelyen - közölte a Mávinform az MTI-vel.



Halálra gázolt egy embert a nyíregyházi IC

Gázolás miatt 10-15-perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony vasútvonal egy szakaszán Hajdúhadház és Apafa között - közölte a Mávinform szombat este az MTI-vel.