Együtt-PM: ne kelljen előre fizetni a tankönyvekért!

Az Együtt-PM szövetség azt követeli, hogy ne kelljen előre, már nyáron fizetni a tankönyvekért, a határidőt módosítsák a kézhezvétel utánra - közölte Karácsony Gergely független országgyűlési képviselő és Erőss Gábor, a PM oktatáspolitikusa szombaton az MTI-vel.


Több határsértőt és embercsempészt is lebuktattak

Huszonnyolc határsértőt és két embercsempészt fogtak el a mosonmagyaróvári határrendészek a társszervekkel közösen az elmúlt két napban Hegyeshalom térségében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t.


Bajnai ajándék pólója: Hoppál szerint figyelmeztetés volt

A Bajnai Gordonnak Erdélyben ajándékozott póló arra figyelmezet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen - mondta a Fidesz szóvivője szombaton Pécsen.


Templomban loptak meg egy nőt

Az egyik soproni templomban meglopott egy idős asszonyt egy román férfi. A tolvaj ellen feljelentést is tett a rendőrség hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, mivel megütötte és megrúgta az intézkedő rendőrt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t.



Botka: őszre létre kell hozni az ellenzéki választási szövetséget

Az MSZP a lehető legszélesebb demokratikus ellenzéki összefogás kialakítását szorgalmazza - mondta Botka László választmányi elnök szombaton, hangsúlyozva, hogy választási együttműködésről egyelőre Bajnai Gordon pártjával tárgyalnak. A választmány álláspontja, hogy őszre létre kell hozni az ellenzéki választási szövetséget.



Leszakította a felsővezetéket a Paprika InterCity

Leszakította a felsővezetéket a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon a Paprika InterCity, ezért Petőfiszállás és Kiskunfélegyháza között áll a vasúti közlekedés, az utasokat pótlóbuszok szállítják - közölte a Mávinform szombaton.





Tömegverekedés Debrecenben: buszokkal vitték el a menekülteket

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség négy külföldi ellen, aki péntek délután a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Debreceni Befogadó Állomásának területén egy 32 éves menekültet bántalmazott - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.




Brutálisan összevertek egy családot Somogyban

Megtámadott, s brutálisan megvert egy testvérpár egy fiatalembert és édesanyját a Somogy megyei Bakházán. A támadók kihegyezett vascsővel és kövekkel rontottak rá áldozataikra - értesült a HavariaPress.




Késnek a vonatok a záhonyi vasútvonalon

Meghibásodott a biztosítóberendezés a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vasútvonal Karcag és Püspökladány közötti szakaszán, emiatt délelőtt 20-30 perces késések is előfordulhatnak - közölte a Mávinform szombat reggel az MTI-vel.


Vadászgépeket, harckocsikat ad el a honvédelem

A Honvédelmi Minisztérium (HM) az év második felében milliárdos nagyságrendű bevételt vár hadrendből kivont eszközei, valamint raktárakban lévő, használaton kívüli értékei eladásából. A MiG 29-es vadászgépek és T-72-es harckocsik mellett katonai ruházatot, használati tárgyakat is értékesítenek - mondta a tárca védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott interjújában.


Senki sem kritizálta a tényleges életfogytiglant

A kormánynak lett volna lehetősége, hogy megvédje a bírósági ügyáthelyezés jogintézményét, de úgy ítélte meg, ez nem hoz annyi előnyt, mint amennyi problémát okoz – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki megvédte a tényleges életfogytiglant, és úgy vélekedett, néha úgy tűnik, a magyar igazságszolgáltatás annyira független és elszigetelt, mintha kifejezetten a közhangulat, közvélemény ellen akarnának döntéseket hozni.