Tilos a szandál a Belügyminisztériumban

A hőségre való tekintettel a Belügyminisztériumban (BM) a nőknek elnézik, ha nem vesznek fel harisnyát, a férfiaknak pedig megengedik a rövidujjú inget – közölte a Pesti Napló. A szandál viszont tilos a tárcánál.


Kubatovék levele: állásfoglalást akartak kicsikarni a baloldaltól

„Vegyük napirendre a rezsicsökkentést a helyi képviselő-testületi üléseken, és késztessük állásfoglalásra a helyi baloldali politikusokat” – erre kérte még április elején önkormányzati tisztségviselőit a Fidesz pártigazgatója, valamint a kommunikációs igazgatója.






Feltartott karokkal állt a sínre, halálra gázolta a vonat

Feltartott karokkal állt a tehervonat elé tegnap egy helybeli férfi Döbröközön, a vasútállomáson. A vonat elgázolta a férfit, aki a helyszínen meghalt – közölte a teol.hu Tolna megyei híroldal Steinbach Zsoltot, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensét idézve.



Fullasztó hőség országszerte – fokozták a figyelmeztetési szintet

Az ország északkeleti részére kiterjesztette a citromsárga figyelmeztetést az OMSZ. A többi megyében narancssárga hőségfigyelmeztetés van érvényben. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy, Tolna és Zala megyében 27 fok feletti napi középhőmérséklet várható szerdán.



Gumigáttal emelnék meg a Dunát Győrben

Akár a saját költségén is megépítené a Mosoni-Duna szintjét megemelő "gumigátat" Győr – nyilatkozta Borkai Zsolt polgármester (Fidesz–KDNP) a Kisalföld szerdai számában megjelent interjúban.


Kicsi bácsi feljelenti Szepesi Nikolettet

Feljelentést akar tenni Szepesi Nikolett úszónő és saját unokahúga ellen is a molesztálással vádolt volt masszőr, a 83 éves Kicsi bácsi, azaz Bacsa István – írta a Blikk.


Vámosszabadi kétségbeesetten kéri a kormányt

Arra kéri a kormányt Vámosszabadi képviselőtestülete, hogy álljon el a település határába tervezett menekülttábor tervétől - áll az éjszakai órákra írásba foglalt, az MTI-nek megküldött döntésben.




Heves viharokkal éri el ma tetőpontját a kánikula

Extrém UV-B sugárzás és pokoli hőség várható szerdán, amit északkeleten viharok enyhítenek majd úgy-ahogy. Jégeső is előfordulhat az északkeleti megyékben. Az elmúlt és az elkövetkező két hét legmelegebb napja a mai.


Házi őrizetbe került a Hunvald-per fővádlottja

Több mint 51 hónapnyi előzetes letartóztatás után "újra szabad" a Hunvald-per elsőrendű vádlottja: a Népszava online kiadása kedden úgy értesült, hogy Gál Györgyöt, a VII. kerület gazdasági bizottságának volt elnökét a Kúria végzése alapján engedték ki a márianosztrai büntetés-végrehajtási intézményből, jelenleg házi őrizetben van.


Jégeső, vihar szakíthatja félbe holnap a hőséget

Szerdán északkeleten, illetve kisebb eséllyel nyugaton néhol zivatar alakulhat ki, amelyet viharos, 60-70 kilométer per órás széllökések és keleten egy-egy helyen kisebb méretű jég és intenzív csapadék kísérhet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).


Őszre a parlament előtt lehet a zöldség-gyümölcs stratégia

Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a parlament elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar zöldségtermesztés éves mennyiségét – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár kedden, Kecskeméten.