Végül önként kiköltöztek a bátaiak
Maguktól hagyták el otthonukat az árvíz által veszélyeztetett házak lakói Bátán.
Maguktól hagyták el otthonukat az árvíz által veszélyeztetett házak lakói Bátán.
MTI
A szentendrei és a külföldi tapasztalatokat figyelembe véve bizonyos, hogy meg kell építeni a mobil árvízi védművet a Római-parton - mondta Tarlós István főpolgármester kedden.
MTI
Emberölés miatt ítélték el azt a férfit, aki nem engedte ápolni haldokló édesanyját.
MTI
Vádemelést javasolt a rendőrség a 2012 októberében Harsányban elkövetett emberölés ügyében a főügyészségnek - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
MTI
Elsodort egy autó egy 3 éves gyermeket a Veszprém megyei Borszörcsökön. A kisfiút kórházba szállították, a felelőst keresi a rendőrség – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
"Kitűnőre vizsgázik" a szentendrei a mobil árvízvédelmi fal, amely már negyedik napja tartja a megáradt Duna víztömegét – ezt mondta a város polgármestere kedden. Dietz Ferenc szerint a szentendrei tetőzéskor - 796 centiméternél - 1,45 méterig ért a víz a 180 centiméter magas mobil falnál vasárnap délelőtt, és kedd délben is még 1,02 méternél tartott.
MTI
Feltehetően tüzérségi lőszereket találtak csatornázás közben egy győri családi háznál. A környéket lezárták, a környező lakóházakat kiürítik.
HavariaPress
Több mint 22 ezer hektár állami erdőt öntött el az elmúlt napokban a Duna – közölte az Országos Erdészeti Egyesület. A legnagyobb vízzel borított rész a gemenci erdő: az egész területét elöntötte a folyó, de több ezer hektár állami erdő van víz alatt a Szigetközben, a Csepel-sziget térségében és a solti Duna-szakaszon.
MTI
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága Lenhardt Balázs független országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja - mondta el Rubovszky György, a testület kereszténydemokrata elnöke kedden.
MTI
Hideg és meleg ételt, ivóvizet és szúnyogrisztót osztanak a Katolikus Karitász munkatársai és önkéntesek az árvízi védekezésben résztvevőknek több helyszínen. Vácnál ötezer tojást osztottak ki az árvízkárosultak között.
MTI
Körülbelül tucatnyi helyi érkezett vissza a szigetközi Győrújfalura, amelyet kiürítettek néhány napja a Duna áradása miatt.
MTI
A múlt héten tűnt el egy árvízi munkálatokban is használt aggregátor Dunaalmásnál, a tetteseket a rendőrség elfogta és gyorsított eljárásban ítélik el őket.
MTI
Komárom-Esztergom megyében 460-500 hektáron százszázalékos a termelők kára.
MTI
Paks térségében tetőzik a Duna, a folyó Dunaföldvárnál kedd délután már apadásnak indult az Országos Vízügyi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint.
MTI
A fővárosi önkormányzat fenntartásában lévő három szakosított szociális intézményben is árvízvédelmi készültség van a Duna magas vízállása miatt - mondta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója kedden.
MTI
Baján az árvízvédelmi munkálatokat segítő civileknek, önkénteseknek kedden délben el kellett hagyni a Petőfi-szigetet – közölte Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság elnöke.
MTI
Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggel ismét Győrújfaluba látogat, ahová kedd délután térhetnek vissza a korábban az árvíz miatt kitelepített lakók – közölte a kormányfő sajtófőnöke kedden.
MTI
Pénteken 21 óráig meghosszabbította a múlt pénteki légtérhasználati korlátozást az árvízi védekezési munkálatok zavartalan folytatása és a biztonságos repülések érdekében a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légügyi Hivatala kedden.
MTI
A Duna déli szakaszain nincs veszélyben kórház, a betegellátás folyamatos, felkészültek az evakuált rászorulók fogadására - közölte a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (Gyemszi) kedden.
MTI
A következő napokban sem csökkenhet a figyelem, hiszen a Duna áradása miatt a gátak átáztak, a töltések lazák, a megépített védvonalak átnedvesedtek – közölte Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott, a főváros védelmi bizottságának elnöke keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
MTI