73 ezer forintot raboltak egy 73 éves férfitól
Otthonában támadtak meg és raboltak ki egy idős férfit Uszodon. A rablás azonosított gyanúsítottjait, az áldozattal korábban együtt italozó párt a rendőrük keresik.
Otthonában támadtak meg és raboltak ki egy idős férfit Uszodon. A rablás azonosított gyanúsítottjait, az áldozattal korábban együtt italozó párt a rendőrük keresik.
Két baleset is történt reggel 7 és 8 óra között Debrecenben. Mindkét balesetben megsérültek.
Árokásás közben több második világháborús lőszer és kézigránát került elő kedden reggel Tiszafüreden - közölte a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Ismét gyereket vár Dúró Dóra jobbikos országgyűlési képviselő, aki Facebook-oldalán közölte, férjével, a szintén jobbikos képviselő Novák Előddel májusra várják második gyermeküket.
Az atv.hu-nak nyilatkozó házelnök szerint a Fidesznek semmi oka aggódni a legújabb Medián közvélemény-kutatási eredmények miatt. A Fidesz választmányi elnöke ugyanakkor úgy látja: Orbán Viktor minden kihívóját komolyan kell venni.
Marschalek Ákost hétfőn, veszekedés után szúrták le késsel egy budaörsi családi ház udvarán. A tettes később feladta magát.
Októberben szabadult legutóbbi börtönbüntetéséből a 47 éves B. József, a 11 éves felsőmocsoládi Szita Bence egyik gyilkosa. A férfi 17 éves korában került először büntetés-végrehajtási intézetbe.
"A nemet mondás egyik leggyilkosabb eszköze a halogatás" - írta az MSZP szóvivője azzal kapcsolatban, hogy a parlament elutasította a szocialisták javaslatát a családon belüli erőszak komplex kezeléséről.
Egyeztetést tart ma a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága, a kabinet a tárgyalásokra Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét jelölte ki.
Több tucat kiadáscsökkentő és bevételnövelő ötlet - köztük a koraszülött-mentési kapacitás csökkentése - szerepel az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) most elkészült intézkedési tervében - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Sukoró-ügyben a Kúria ma kezdi tárgyalni azt a polgári pert, amelyet a magyar állam indított Joav Blum magyar-izraeli befektető ellen a King’s City elnevezésű turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés érvénytelenségének megállapítása érdekében.
A köznevelés helyzetéről tart politikai vitát ma az Országgyűlés Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője kezdeményezésére.
A Büntető törvénykönyv további szigorítását kéri a parlamenttől a Fővárosi Közgyűlés a kábellopások miatt - olvasható a Magyar Nemzetben.
Kedden az ország középső részén és délnyugaton estig marad az erősen felhős idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 14 fok között valószínű.
A 81 éves férfi a négy sávos Aranyvölgyi úton próbált szabálytalanul átkelni Dunaújvárosban.
Marschalek Ákos volt az a férfi, akit Budaörsön egy veszekedés után leszúrtak. A feltételezett tettes feladta magát a budaörsi rendőrségen.
Körülbelül százötvenen tüntettek Kaposváron a Jobbik felhívására, hogy a 11 évesen meggyilkolt felsőmocsoládi Szita Bence tragédiája kapcsán demonstráljanak a halálbüntetés visszaállítása mellett.
A választások óta először tartottak szabályos közmeghallgatást hétfőn Esztergomban. Az eseményen csaknem 120 ember jelent meg, többen számon kérték a Fidesz képviselőitől a város helyzetét.
Egy jászfényszarui családi ház kertjében tűz keletkezett, és a hő hatására felrobbant egy gázpalack. A lángokat a tűzoltók eloltották.
Feljelentette és beperelte volt szerelmét és bűntársát, az őt elítélő bírót, két ügyészt, valamint társa ügyvédjét, Bárándy Györgyöt is Clyde, vagyis V. Sándor, akit idén szeptemberben ítélték tényleges életfogytiglanra több rendbeli emberölésért.