Nem nézne jégkorongot Orbánnal - finn kormánypárti a magyar helyzetről

Teljesen másképpen beszélt Orbán Viktor Helsinkiben, mint ahogy Budapesten teszi, egyszer talpig európai elkötelezettségű kormányfőként mutatja magát, másszor unió-ellenes kirohanásokkal hívja fel magára a figyelmet, ez tipikus populista magatartás - mondta a hvg.hu-nak Eero Vainio, a joboldallal nagykoalícióban kormányzó Finn Szociáldemokrata Párt alelnöke Budapesten. Interjúnkból az is kiderül, elér-e a "nemzetközi baloldal összeesküvése" Helsinkibe, és, hogy mit gondol egy finn a kormányfő álmáról, a nulla százalékos jövedelemadóról.




"Néha nem vagyunk kedvencek" - Boross Péter a magyar sorsról

Bár 1945 után épp azzal a céllal jelölték ki május utolsó vasárnapjára a gyereknapot, hogy az "elhomályosítsa" a hősök napjának jellegét, az elmúlt években kiderült, hogy ez a két ünnep megfér egymás mellett - mondta Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke vasárnap Budapesten, a rákoskeresztúri Újköztemetőben, a magyar katonahősök emlékművénél tartott megemlékezésen.


Sűrű napjuk volt a csongrádi rendőröknek

Egy nap leforgása alatt összesen 138 határsértőt fogtak el Csongrád megyében a rendőrök a polgárőrséggel együttműködve – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap.


Újraindul Szilvásyék büntetőpere

Keddre tűzte ki a Fővárosi Törvényszék az első tárgyalását annak a megismételt büntetőpernek, amelyben az ügyészség az UD Zrt.-vel összefüggésben lehallgatási anyagok nyilvánosságra hozása miatt vádolta meg Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati miniszterét, Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét és párttársát, Herényi Károlyt.





Kamionnyi tampont loptak, vádemelés jöhet

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség annak a hatfős bandának az ügyében, melynek tagjai elloptak egy kamionnyi tampont egy tatai telephelyről.









Kossuth tér 1-3. - Büntethető lesz az iszákos férj is

Hosszú viták után valószínűleg nyugvópontra ér a családon belüli erőszak büntethetőségéről szóló vita, és második olvasatban már nem csak a fizikai erőszakot, hanem a családtagok megalázását és a kosztpénz elköltését is üldözhetné a hatóság. Módosító indítvánnyal csempészik a büntető salátatörvénybe az internetcenzúra lehetőségét. Jön az újfajta segélyezés és az e-útdjíj, és várhatóan megszavazza a parlament az egyházügyi törvény módosítását is.



Ez a magyarok napja volt

Terhes nők újraélesztésében, áramütött sérült ellátásban, és egy tömegbaleset kezelésében is a magyar csapat bizonyult a legjobbnak egy nemzetközi versenyen.