Fideszes és KDNP-s képviselők vallottak a trafikokról a DK-nak

Hét fideszes, illetve kereszténydemokrata politikus válaszolt a Demokratikus Koalíció (DK) levelére, amelyben a párt nyilatkozatot kért tőlük arról, hogy nem érintettek a trafikpályázatok elosztásában – jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Molnár Csaba.


Még nem tört ki a magyar gazdaság, de ... – tudósítás percről percre

A magyar gazdaság kitört a recesszióból, a növekedés egészséges - mondta napirend előtti felszólalásában Varga Mihály. A pénzügyminiszter optimizmusát nem osztotta az ellenzék. Álmosan kezdődik a parlamenti nap, egy kis nyolcévezés, egy kis szoft-hazaárulózás, de egyelőre semmi komoly. Csak Kövér László szigorú továbbra is.


Nem csapolják tovább a Balatont

A májusi vízeresztés és a magasan tartott vízszint a Balaton tervezett új vízszint-szabályozási stratégiájának megalapozásához adott alapadatokat, amely a felső szabályozási szintet 120 centiméterben jelöli meg.




Az államot perelnék a volt Malév-pilóták

Felelősségmegállapítási keresetet nyújtottak be az állam ellen a volt Malév-pilóták a Fővárosi Törvényszéken kedden - tájékoztatta a Hunalpa Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete az MTI-t.



Drogot vásárolt a képviselő - "bemondásra" nem indul vizsgálat

Nem várható már nagy fordulat a Portik-Laborcz találkozó ügyében, de arra jó lesz Gálszécsy András egykori titokminiszter szerint, hogy a Fidesz a 2014-es választásokig a kampánya zászlójára tűzi majd az ügyet. Gálszécsy úgy vélte, Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója nagy szolgálatot tett a Fidesznek. A hvg.hu úgy tudja, hogy az elhíresült Energol volt marketing vezetőjének, Portik Tamásnak kifejezett kérése volt, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója, Laborc Sándor üljön le vele beszélgetni.


A parlament elé kerülhet az új halgazdálkodási törvény

A parlament fenntartható fejlődés bizottsága egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette keddi ülésén a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényjavaslatot, amely a halak természetes élőhelyét védi, továbbá a halgazdálkodás állami ellenőrzését - a mesterséges halastavakat kivéve - a magántulajdonban lévő élőhelyeken is kötelezővé teszi.



Vaslapáttal ütötte le, majd bezacskózta a kutyát

Állatkínzás miatt indítottak eljárást az ellen a kisbágyoni férfi ellen, aki vaslapáttal ütötte egy kutya fejét május 19-én, majd az eszméletlen állatot zacskóba tette és az árokba dobta - értesült a HavariaPress.


Újabb ezerkétszázzal növeli a rendőrök számát Pintér

Az előző évhez képest 2012-ben 21 százalékkal csökkent a regisztrált befejezett szándékos emberölések száma, s az idei első negyedéves adatok is további csökkenést mutatnak - mondta Pintér Sándor belügyminiszter éves meghallgatásán.


Magyarország csak a kísérleti nyúl – a Tavares-jelentés és Európa jövője

Bár a magyar kormánynak kínos lehet a Tavares-jelentés elfogadása, igazából egyelőre nem kell aggódnia amiatt, hogy életbe léptetnék az EU-szerződés 7. cikkelyét. A portugál jelentéstevő azonban nem is csak a magyar alkotmányossággal foglalkozik, hanem már az EU egészének kereteit feszegeti. Nem is ő az első, hiszen sokan vannak, akik több beleszólást adnának a brüsszeli intézményeknek a tagállamok dolgaiba, Magyarország csak megadja az apropót a politikai unió erősítéséhez.


Ombudsmanhelyettes: van kompromisszumos megoldás a Római-partról

Lehetséges jó kompromisszum a Római-partra tervezett gát ügyében, a természetvédelmi és az árvízvédelmi szempontok sikeres egyeztetéséhez azonban az alkotmányos értékek tiszteletére, és egymás értékei iránt nyitott párbeszédre lenne szükség - mondta Szabó Marcel ombudsmanhelyettes az MTI-nek.


Másfél milliárdból épül vízelvezető rendszer a vörösiszap sújtotta térségben

A helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztésére nyert támogatást a Közép-Dunántúli Operatív Programból (KDOP) Devecser és Kolontár, amellyel kiépítik és fejlesztik az önkormányzatok kötelező feladatkörébe tartozó települési vízelvezető rendszert - tájékoztatta a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-t.


A Budai Várnegyed is nemzeti emlékhely lett

A honvédelem napján nemzeti emlékhellyé avatták a Budai Várnegyedet, az ezt jelképező oszlopot a Szentháromság téren kedden Hende Csaba honvédelmi miniszter és Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere leplezte le.


93 éves asszonyt gázolt halálra egy jobbikos

Ferenczi Gábor Ajkán ütötte el a biciklit toló asszonyt. A baleset vélhetően az erősen szembetűző nap miatt történt. A képviselőt mélyen megrázták a történtek; amint lehet, lemond mentelmi jogáról. Az ügyészség vizsgálja a balesetet.


Fotó: körözik az eltűnt fiatal lányt

Halász Nikolettet körözi a rendőrség, mert április 13-án engedély nélkül távozott a Dél-dunántúli Módszertani Gyermekotthonból, ahová nem tért vissza, azóta tartózkodási helye ismeretlen.