Megint gondot okoz a hó

Pest, Nógrád és Heves megyében is havazik, Pest megyében hóátfúvások nehezítik a közlekedést. Pilisszentkereszt és Dobogókő körzetében a szórás ellenére havas, hóátfúvásos a burkolat, oda most még nem tanácsos elindulni. Komárom-Esztergom és Fejér megyében havas eső esik.


Szorongásaink kifürkészéséből profitál a Fidesz

Ismét kifogta az ellenzék vitorlájából a szelet a Fidesz. Bár a bizonytalanok kezét megkötő regisztrációt az Alkotmánybíróság kilőtte, a rezsicsökkentéssel egy olyan kampányfegyvert vetett be a kormánypárt, mellyel a magyarok legfőbb félelmeire, szorongásaira adhat választ. Hiába magas még mindig az elégedetlenek aránya, még a bizonytalanok körében is a Fidesz tudott újabb támogatókat szerezni.







Bajnai: "a fiatalokat a Fidesz hecceli, dühíti"

Bajnai Gordon szerint az Orbán-kormány már az alkotmányban vasfüggönyt húz a hallgatók köré a "modern jobbágysággal", és nem az Együtt 2014, hanem a Fidesz az, aki felhecceli a diákokat.


Összerakták az első új miskolci villamost

Lassan elkészülnek a Skoda plzeni gyárában a Miskolcra érkező új villamosok prototípus járművei. A cseh cégnél az első szerelvényt már összerakták, és tesztelik, a másik összeszerelése még tart - írja a minap.hu.


Orwelli törvényt készül elfogadni a Fidesz

Bármely ok vagy gyanú híján is nemzetbiztonsági vizsgálat alá lehetne vonni rendőröket, katonákat, igazságügyi dolgozókat és titkosszolgákat, ha a parlament elfogadja a Fidesz új javaslatát a nemzetbiztonsági törvény tervezett módosításáról. Az érintettek meg sem ismerhetnék a vizsgálatok eredményét, és jogorvoslati lehetőségük sem lenne a következményekkel szemben. A tervet az ombudsman és az ügyészség is komoly kritikával illette.




Bajnai elmondta, mi a kormány legfőbb fegyvere

Sorsfordító lehet 2014 az ország életében, évtizedekre eldőlhet mindenki jövője, jó vagy rossz irányba, éppen ezért az ország nem egy átlagos választás elé néz - mondta Bajnai Gordon miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön.



Tilos lesz biciklizni Kanizsa belvárosában

A közösségi együttélés szabályainak megsértését szankcionáló rendeletet alkotott csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése, amely döntött a képviselői vagyonnyilatkozatok eddiginél nagyobb nyilvánosságáról is.



Már megvan Deutsch Tamás ötödik gyerekének neve

Deutsch Tamás ötödik gyermekével várandós a politikus harmadik felesége. A Fidesz európai parlamenti képviselője a Frizbi című tévéműsorban mondta el, hogy fia születik majd, és Dániel lesz a neve.


Ukrajna a barátunk

Magyarország stratégiai partnerként tekint Ukrajnára, és hazánk a kölcsönös megértésből kölcsönös előnyöket remél - közölte Kövér László, az Országgyűlés elnöke, amikor fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Mikola Azarov ukrán miniszterelnököt csütörtökön az Országházban.