Embercsempészeket kapcsoltak le az Alföldön

Négy embercsempészt fogtak el a rendőrök Békés és Hajdú Bihar megye területein, eljárást indítottak ellenük - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-t.


Az árvízről beszélt Áder Szolnokon

A nagy áradások elleni felkészülés, így a gátak magasítása, a töltések megerősítése, a logisztikai tevékenység megszervezése hosszú évek munkája, ezekkel nem lehet az utolsó órákban kapkodni - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök szombaton Szolnokon, ahol a várható árvízhelyzetről és az árvízvédelem előkészületi munkálatairól tájékozódott a katasztrófavédelem országos vezetője és a település polgármestere társaságában.


DK: már a kormány szerint is megbukott a gazdaságpolitika

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a kormány gazdaságpolitikája már a "saját adataik" szerint is megbukott. Varju László független országgyűlési képviselő szombaton az MTI-nek úgy fogalmazott: felszólítják a kormányt, hogy ezt a kudarcot ne próbálják meg elfedni "egy magyarkodós, székelyzászlós történettel".


Feljelentést tett a Jobbik az MNB miatt

Hivatali visszaélés bűntette és gazdasági titok megsértése miatt feljelentést tett szombaton a Jobbik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008 és 2010 közötti gyakorlata miatt - jelentette be Volner János, az ellenzéki párt alelnöke.


Összefog az LMP és a 4K!

A Lehet Más a Politika együttműködik a Negyedik Köztársaság Párttal (4K!) - jelentette be az LMP szombaton.



Sztrájkot hirdet a PDSZ

Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal - jelentette be a PDSZ elnöke.


MSZP: a kormány még mindig nem tett rendet

A "kormányzati sikerpropagandával" szemben az MSZP szerint a Fidesz nemhogy két hét, de két és fél év alatt sem volt képes rendet teremteni - áll az ellenzéki párt szombati közleményében.


Nyolc gránát került elő az új debreceni stadion területéről

Összesen nyolc második világháborús német rombológránátot találtak a tűzszerészek a debreceni Nagyerdei Stadionnál a teljes építési terület átvizsgálása után - tájékoztatta a Magyar Honvédség (MH) tűzszerészezredének kommunikációs tisztje az MTI-t szombaton.


Kábelt loptak az 51-es villamos vonalán

Ellopták az 51-es villamos kábeleit, ezért mintegy fél órán keresztül nem közlekedett. A lopással okozott anyagi kár és a helyreállítás költsége összesen 1 millió 220 ezer forint.



MSZP: Klinghammer nem hoz valódi változást

Az MSZP véleménye szerint nem jelent valódi változást, hogy Hoffmann Rózsa helyett a jövőben Klinghammer István felel majd a felsőoktatásért. Kunhalmi Ágnes szombaton Budapesten sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy az új államtitkár nem hirdetett új felsőoktatási politikát.




Zsigmond király lenne Frankel Leóból

A Zsigmond király út nevet veheti fel a budapesti II. kerületi Frankel Leó út. Erről és további közterületi elnevezésekről pénteken dönthet a Fővárosi Közgyűlés.


Közel hatszázan pályáztak az ócsai lakásokra

A jogszabályban meghatározott február 15-i határidő lejártáig 588 pályázó jelentkezett az ócsai lakóparkban épült szociális lakások bérleti jogára - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM), az Emberi Erőforrás Minisztérium (EMMI), a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. és a Máltai Szeretetszolgálat közös közleményben az MTI-t szombaton.




Saját szavaival megy szembe az új államtitkár

Bár újonnan kinevezett felsőoktatási államtitkárként Klinghammer István a hallgatói szerződés mellett érvel, az ELTE rektoraként korábban még külföldi munkavállalásra ösztönözte diákjait.