Hibás vezeték miatt késnek a vonatok a miskolci vonalon
Meghibásodott a felsővezeték a Hernádnémedi-Bőcs és Taktaharkány közötti szakaszon, emiatt késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vasútvonalon.
Meghibásodott a felsővezeték a Hernádnémedi-Bőcs és Taktaharkány közötti szakaszon, emiatt késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vasútvonalon.
HavariaPress
Tucatnyi útszakasz csak félpályán járható Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a hóátfúvás miatt, a közútkezelő gépei folyamatosan takarítják a burkolatot, amelyre a szél visszahordja a havat. Vas megyében is lezártak több utat.
MTI
Két embert tartóztattak le csütörtökön Tatabányán a rendőrök, mert horogkeresztet és nyilaskeresztet ábrázoló transzparensek voltak náluk.
hvg.hu
Horrorszínháznak adtak ki a XI. kerületi önkormányzati cég egy lakóház pincéjétét, amely ellen az ott élők tiltakoznak. A békéltető gyűlésen a XI. kerületi önkormányzat továbbra sem kommentálta érdemben, miért volt fontos számára évi 1 millió forint bevétel érdekében horrorszínház céljára kiadni a társasház pincéjét.
hvg.hu
"Nemcsak a magyar választóknak, hanem a piac szereplői számára is azt üzeni Matolcsy György bejelentése, hogy stabil költségvetéssel rendelkezik az ország" - mondta Rogán Antal.
MTI
Hófúvás miatt több dunántúli térségre narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki péntek délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
MTI
Csonka Ernő váltja Hidas Jánost a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöki posztján.
MTI
Hóátfúvás miatt járhatatlanná vált az út Tiszaderzs és Tiszaszentimre között - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek délelőtt.
MTI
Az MSZP szerint a kiskereskedelmi forgalom több mint négy százalékos visszaeséséből az látszik, hogy a kormány nem tudja keresletélénkítésre fordítani a "brutális megszorításokat".
MTI
Szakértői bizottság vizsgálja majd, hogy indulhat-e szakközépiskolai képzés a Mexikói úti Mozgásjavító intézetben. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ főosztályvezetőjeszerint mégha az a vélemény születik, hogy nem, akkor gimnáziumként folytathatják az oktatást.
hvg.hu
Gyurcsány Ferenc segíteni próbált az elakadt autósoknak Jánosházánál, ezért valószínűleg késni fog a mára betervezett programjáról. Facebook-oldalán egy fotót is közölt a havas tájról.
hvg.hu
Robbanás történt egy dunavecsei családi ház melléképületében péntek délelőtt - közölte a katasztrófavédelem. A robbanásban egy ember meghalt.
hvg.hu
Két év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék pénteken Kimpián Ildikót, aki a vád szerint egy kecskeméti speciális gyermekintézmény igazgatójaként "dühöngőszobát" alakíttatott ki gyerekek számára. Az ítélet jogerős.
MTI
Hóeltakarítás miatt szakaszosan lezárják Zalaegerszeg északi elkerülő útját - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője pénteken.
MTI
Nyugdíjba vonul Hatala József országos rendőrfőkapitány, helyére Papp Károly rendőr vezérőrnagyot javasolta Pintér Sándor. Hatala ezentúl a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöki feladatait látja el.
MTI
Nyílt levélben szólította fel Tarlós István budapesti főpolgármestert Schmuck Andor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke és Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, hogy a római Colosseum fényeinek lekapcsolásával egy időben Budapesten kapcsoltassa le a Parlament és a Hősök tere díszvilágítását is a Jobbik antiszemita megjegyzései elleni tiltakozásként.
MTI
MTI
hvg.hu
A 2018-as választásokig elegendő idő van a regisztrációval kapcsolatos alkotmányossági és belpolitikai kérdések tisztázására, ha pedig nem sikerül tisztázni, el kell felejteni az egészet" - mondta Navracsics Tibor a Népszabadságban megjelent interjújában. A miniszter arról is beszélt: Bayer Zsolt romákkal kapcsolatos első írása elfogadhatatlan volt, másodszorra viszont sokat finomított a helyzeten.
MTI
MTI
Népszabadság
Egyelőre nem tudták azonosítani a rendőrök azt az asszonyt, akit csütörtök délután öltek meg Nagykanizsán - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke pénteken az MTI érdeklődésére. A rendőrség a honlapján személyleírást tett közzé az áldozatról.
MTI
Csak egy dolog biztos az LMP szombati kongresszusa előtt: a mély ellentétektől szabdalt párt minden képviselője borúsan látja a jövőt, az általunk megkérdezettek többsége biztos benne, hogy szakadni fognak a zöldek, velük együtt a frakció is, ami könnyen az ökopolitika végét jelentheti Magyarországon.
Kósa András
Egy középkorú férfi holttestét találták meg egy autóban Pécs belvárosában - közölte a bama.hu Baranya megyei híroldal.
MTI