Pintért szapulta a Jobbik a szolnoki kapitányság előtt

Egyre többen a saját bőrükön érzik, hogy romlik a közbiztonság Magyarországon, "ha ez a pintéri rend, köszönjük, ebből nem kérünk" - mondta Baráth Zsolt, a Jobbik Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselője Szolnokon, a megyei rendőr-főkapitányság székháza előtt.


Zárt ajtók mögött tárgyaltak Némethné döntéséről

Nem romolhat az elővárosi közlekedés színvonala a májusban esedékes szolgáltatóváltás ellenére sem - egyebek mellett erről állapodtak meg a főváros környéki települések vezetői az illetékesekkel pénteken - közölte a Pest megyei önkormányzat sajtófőnöke a zárt ajtók mögötti megbeszélés után.


Golyó teljesen átszúrta a győri nyugdíjas testét

A Győri Járásbíróság nyomozati bírója előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a helyiek által Golyó becenéven is ismert győri hajléktalant, aki a rendőrségen beismerte, a múlt hétvégén egy vita után megölt egy nyugdíjas férfit - közölte a Győri Törvényszék szóvivő bírája.


Négy Veszprém megyei település megközelíthetetlen

Négy település van a hó fogságában jelenleg Veszprém megyében, ezek egyikét, Mindszentkálla községet pénteken egyszer már megközelíthetővé tették - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság péntek este.


Lecsapott a TEK Hajdúböszörményben

Idős embereket raboltak ki Hajdúböszörményben azok a férfiak, akiket a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységeivel közösen fogtak el a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai - közölte Vezendi Jánosné rendőr őrnagy pénteken.


A Krétakör vezetője: hazugság, hogy támogatom L. Simon ötletét

Bár a jelenlegi színházigazgatói pályáztatási rendszert álszentnek tartja, nem ért egyet a kultúráért felelős államtitkár kinevezési ötletével Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője, aki elégedetlenségét fejezte ki amiatt is, hogy az MTI csupán legyártja a híreket. Ez utóbbi kritikus mondat az MTI Sajtószolgálatán keresztül megjelentetett közleményéből hiányzik.


"Titkos társaságnak" tartják az Együtt 2014-et a veszprémi fideszesek

A veszprémiek nem kérnek a Bajnai-korszakból és nem felejtik el, hogy Bajnai Gordon miniszterelnökként és a Gyurcsány-kormány minisztereként részese volt az ország eladósításának, a magyar családok megsarcolásának - közölte Mihalovics Péter, a Fidesz veszprémi csoportjának alelnöke, országgyűlési képviselő a volt miniszterelnök pénteki látogatásával kapcsolatban.


Jobbikosok várták Bajnait és Kónyát Veszprémben

Állítsa meg a kormány azt a politikát, ami az ország elszegényedéséhez vezet - mondta Bajnai Gordon volt miniszterelnök egy Veszprémben rendezett pénteki fórumon. A Jobbik veszprémi alapszervezete a helyszínen körülbelül tíz tüntetővel demonstrált a rendezvény ellen.


Kelet felé tart a hóesés, ott holnap 10-15 centi eshet

Továbbra is fenntartotta több dunántúli térségre a legmagasabb fokú, piros riasztását az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) péntek késő délután. A szolgálat szerint szombaton Kelet-Magyarországon 10-15 friss hó eshet.


Balog megegyezett a pedagógusokkal, mégis jöhet a sztrájk

Megállapodott az emberi erőforrások minisztere és a pedagógusok sztrájkbizottságában részt vevő három szakszervezet a pénteki tárgyalási fordulón. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem írja alá a megállapodást és kilépnek a sztrájkbizottságból.




Katasztrófavédők viszik kezelésre a vesebetegeket

Több száz kamion kényszerül várakozni Vas megyében, azon belül Szombathely, Körmend és Vasvár közelében, egészen a megyehatárig a havazás miatt - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. A megyében jelenleg 18 település megközelíthetetlen, a katasztrófavédők és a rendőrök szállítják kezelésre a vesebetegeket.




Két sérült egy karambolban Szolnoknál

Ketten megsérültek, amikor összeütközött két autó pénteken a 32-es főúton Szolnok és Zagyvarékas között, az útszakaszt a helyszínelés idejére lezárták - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.


LMP: az Educatio kiállítás egy blöff

Az LMP véleménye szerint hiába rendezik meg az idén is az Educatio elnevezésű oktatási szakkiállítást, a köz- és a felsőoktatás ezernyi nyitott kérdésére a börzén konferenciát rendező és fellépő kormányzati szereplők sem tudnak válaszolni.


Traktorral vittek ebédet a pszichiátriára

Kisebb fennakadásokat okozott a betegellátásban a havazás a Győr-Moson-Sopron megyei kórházakban. A veszprémi kórházban elhelyezik a napközben kezelésre bejáró betegeket, ha az útviszonyok miatt nem tudnak hazautazni, a dénesfai pszichiátriai intézetbe pedig traktoron kellett kivinni az ebédet.


Még több települést zárt el a hó

A korábban jelzett 18 után már 24 települést zárt el a havazás és 40 útszakasz járhatatlan a hó miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely szerint a reggel óta tartó havazás intenzitása nem csökkent, sőt már a Duna-Tisza közén, Pest, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye területén is esik. A legfrissebb adatok szerint körülbelül 40 centi friss hó esett - tette hozzá a társaság.


Senkit nem hagynak otthon a Vas megyei mentők

Nincs fennakadás a sürgősségi ellátásban Vas megyében, legfeljebb egy-egy betegen nem az elsőnek kiiszemelt kórházba szállítják - közölték a megyei egészségügyi intézmények.