Sorház gyulladt ki Fehérváron, kiköltöztették a lakókat

Harminc embert kellett kitelepíteni Székesfehérváron egy Tátra utcai háromlakásos sorházból, miután az épület tetőszerkezetében tűz ütött ki – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.


Meghalt egy ember egy pilisi tűzben

Kigyulladt egy melléképület a Pest megyei Pilisben, egy ember meghalt - közölte honlapján a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán késő este.



Videó: így rohamozták meg a Parlamentet a diákok

A tandíj széles körűvé tétele ellen tiltakozó diákok szerdán a Műegyetemen kezdték demonstrációjukat, majd végigvonulva a városon a Parlamentnél kötöttek ki, ahol előbb behatoltak a kordonon belülre, majd a velük szemben felsorakozó rendőrök előtt skandálva Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lemondását követelték. Videós stábunk is a helyszínen volt.











Durva rémhír terjed Facebookon

Néhány hete kering a Facebookon az a hír, mely szerint a szegedi Árkádból gyerekeket rabolnak el, akiket aztán szervkereskedelem céljából Szerbiába, vagy Romániába csempésznek át.





Megbénították Pestet a tüntetők

A műegyetemi diáktüntetésen résztvevők a Ferenciek terére értek, a rendőrök lezárták a Kossuth Lajos utcát. A tüntető menet a LÁnchíd felé vette az irányt.