Lesodródott egy autó az 55-ös útról
Két ember sérült meg, mikor autójukkal lesodródtak az 55-ös útról Mórahalomnál. Az autóban ülők megsérültek, a mentés idejére a főutat le kellett zárni.
Két ember sérült meg, mikor autójukkal lesodródtak az 55-ös útról Mórahalomnál. Az autóban ülők megsérültek, a mentés idejére a főutat le kellett zárni.
A hamvasztás rendjét, az urnák hazavitelét és a temetkezési ágazatban dolgozók foglalkoztatásának kérdéseit is rendezné az új temetkezési törvény, amely várhatóan még idén az országgyűlés elé kerül. A legtöbb szolgáltatót tömörítő ipartestület elnöke szerint az új törvényre azért is szükség van, mert sokan ma is feketén dolgoznak a szektorban.
Családi napközik is kiválthatják a kötelező óvodáztatást, ám a jövőben ezek működtetéséhez nem elég egy néhány hetes tanfolyam elvégzése, a családi napközikben dolgozóknak is szakirányú végzettséggel kell majd rendelkezniük - olvasható a Magyar Nemzet szerint a köznevelési törvény végleges tervezetében.
Nem szándékozom a 2014-es választásokon semmiféle politikai szerepet vállalni – jelentette ki Oszkó Péter volt pénzügyminiszter az m1 Ma reggel című műsorában.
Az előzetes regisztráció intézményével legalább azokat a szavazókat ki lehetne szűrni, akik megnyerésére a pártok teljesen felelőtlen ígéreteket tesznek, nem egyszer komolyan eladósítva emiatt az országot - olvasható a Véleményvezér blogon.
Üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt javasol vádemelést a Békéscsabai Rendőrkapitányság az ellen a nő ellen, aki a gyanú szerint "rontáslevétel" ígéretével több millió forintot csalt ki egy békéscsabai asszonytól.
Kedden front nem terheli szervezetünket. A változékony, kissé szeles időben ajánlott a pulóver és a kiskabát.
Katasztrófavédelmi gyakorlat tartanak ma Pápán a Pápai Hús 1913 Kft. Kisfaludy utcai gyárában - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Vörösiszap katasztrófa tanösvény Kolontáron, ipari katasztrófák múzeuma és az ipari katasztrófa sújtotta települések világtalálkozója is szerepel egy tanulmány javaslatai között - közölte az MR1-Kossuth Rádió.
Bár a második kerület sosem látott szigorúságú határozatot hozott, mégsem biztos, hogy le kell bontani Csipak Péter egy milliárd forint értékűre becsült, 1800 négyzetméter alapterületű luxusvilláját – tudta meg a Blikk.
Hamarosan nyilvánosságra hozzák a Nemzeti alaptantervet (NAT), amely nemcsak az alapvető készségek ismeretét írja elő, de meghatározza a tananyagnak azt a minimumát, amelynek elsajátítása nélkül nem lehet az iskolát elvégezni - mondta a Magyar Nemzetnek a közoktatásért felelős helyettes államtitkár.
Két lépcsőben csaknem száz munkavállalótól is megválhat a TV2; az elbocsátások, illetve a dolgozók egy részének esetleges kiszervezése külső cégekbe összefügg a romló gazdasági eredményekkel és a remélt nézettségi mutatók elmaradásával - írja a Népszabadság. A kirúgottak pontos számát várhatóan november elején jelentik be.
A II. és III. Kerületi Ügyészség elutasította azt a feljelentést, amelyet a Jobbik tett Kertész Ákos egyik írása miatt – írja a keddi Magyar Nemzet.
A kereszténydemokrata Varga László azt javasolja, hogy minden év június 29-én emlékezzenek meg a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdákról.
Ha választásra kényszerül, inkább Gyurcsány Ferenc mellé áll az ügyészséggel és a Fidesszel szemben, igaz, a volt miniszterelnököt szívesen látná már a párton kívül. Nem tart attól, hogy Gyurcsány "magával viszi a tagságot", és nem zárja ki, hogy később pártközi alapon együtt tudnak majd működni, viszont ígéri, az MSZP-n belüli furkálódásnak erős kézzel fog véget vetni. A frakcióvezetőkkel készült interjúsorozatunk harmadik részében Mesterházy Attilát a szocialisták kitörési kísérleteiről, a várható pártszakadásról kérdeztük.
Az Alkotmánybíróság (Ab) 2012. január 1-jén megváltozó hatásköréről tárgyal ma az Országgyűlés.
Tanácskozáson gyűltek össze az MSZP meghatározó személyiségei múlt pénteken, hogy a párt jövőjéről és a Gyurcsány-platform kiválása utáni időszak megoldási lehetőségeiről beszéljenek – értesült a Népszabadság és a Népszava.
Eleinte erősen felhős időre készülhetünk, majd délutántól főként a Dunántúlon már felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüt. A maximumok 16 és 23°C között alakulnak.
Az idén a tavalyi mintegy 20 ezer gazdálkodóhoz képest már csak 16 200 gazdálkodó kap kézhez október elején – a korábbinál egy hónappal hamarabb – adategyeztetésre felszólító levelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) – közli legfrissebb tájékoztatójában a Magyar Agrárkamara.
Egyre több a bejelentés arról, hogy harkályok okoznak károkat lakóépületekben – olvasható a hirado.hu-n.