Mozgalmas napok várnak Schmitt Pálra
 

Mozgalmas napok várnak Schmitt Pálra

Kárpátalján tesz kétnapos látogatást a "Magyarok XXI." konferenciasorozat keretében - 2011. október 2-án és 3-án -Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, aki találkozik az ukrajnai megye vezetőivel, a magyar történelmi egyházak püspökeivel, magyar szervezetek vezetőivel, részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén és magyar érdekeltségű ipari létesítményt ad át.

MTI MTI

Újabb képviselői kiváltságokat lobbiztak be Lázár tervébe a fideszesek
 

Újabb képviselői kiváltságokat lobbiztak be Lázár tervébe a fideszesek

Puhul a parlamenti képviselők juttatásairól, pótdíjairól szóló Lázár János által beterjesztett tervezet. A hvg.hu birtokába került koncepcióban már mobiltelefonpénz, hotelszámla-kiegyenlítés is szerepel, és várhatóan a bizottsági tagságuk után járó kiegészítést sem törlik el. A képviselői költségtérítések kifehérítését célzó frakcióvezetői javaslatot a Fideszben korábban is éles kritikával fogadták, a képviselők több kérése végül bekerült a koncepcióba.

M. László Ferenc M. László Ferenc



Lendületben az
 

Lendületben az "egy koca, egy porta" program

A kormány sertéságazati stratégiájának első ütemében 600-800 ezerrel nőhet a sertések száma, ha megvalósul az "egy koca - egy porta" program - mondta Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke szombaton Budapesten, egy szakmai tanácskozást követő sajtótájékoztatón.

MTI MTI

Hiller kiáll Gyurcsány mellett
 

Hiller kiáll Gyurcsány mellett

A szolidaritás nagyobb erő, mint a politikai vita, ezért az MSZP Társulás a szociáldemokrata értékekért elnevezésű platformja megjelenik Gyurcsány Ferenc volt kormányfő hétfői gyanúsítotti kihallgatásakor, a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt – mondta Hiller István, a tömörülés elnöke a testület szombati zárt ülése utáni sajtótájékoztatón, Budapesten.

MTI MTI

 

"Hazug kormány, becsapott nép" - tüntettek a Kossuth téren - videóval

Több ezren gyűltek össze a Kossuth téren a D-Daynek nevezett tüntetéssorozat részeként szombaton. Az első vezérszónok szerint nem valami ellen, hanem valamiért, a jövőjükért tüntettek a Parlament előtt. A demonstrációt Dopeman, a rapper vezényelte le. A beszédekben élesen kritizálták az új Alaptörvényt és a Munka törvénykönyvét is. A tömeg végül rendőri felvezetéssel indult át a Clark Ádám térre, ahonnan néhány beszéd meghallgatása után elkezdtek hazaszivárogni az emberek. Az ORFK szerint az eseményen tízezren voltak, a szervezők szerint 50-60 ezren.

hvg.hu hvg.hu

Szakszerezetek tüntetnek a Kossuth téren
 

Szakszerezetek tüntetnek a Kossuth téren

Több ezren gyűltek össze a Kossuth téren a D-Daynek nevezett tüntetéssorozat részeként szombaton. Az első vezérszónok szerint nem valami ellen, hanem valamiért, a jövőjükért tüntetnek a Parlament előtt.

unknown unknown

Makovecz Imrét méltatja a Financial Times
 

Makovecz Imrét méltatja a Financial Times

Makovecz Imréről közölt megemlékezést szombaton a Financial Times. A londoni gazdasági-politikai napilap internetes kiadásában megjelent, Az építész, akit a kommunizmus és a konzumerizmus egyaránt elborzasztott című írás szerzője, Edwin Heathcote neves brit építőmérnök és építészeti szakíró megállapította: az életének 76. évében elhunyt Makovecz Imre a XX. század "egyik legfigyelemreméltóbb és legmélyebben politikus építőművésze volt".

MTI MTI

Konrád: visszajött a szocializmus az oktatásba
 

Konrád: visszajött a szocializmus az oktatásba

A rendszerváltás óta a magyar politika szélsőséges ingamozgásoknak van kitéve. A kérdés az, hogy milyen rövid vagy milyen hosszú lesz a mostani időszak - mondta Konrád György író a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjújában.

MTI MTI



Helyzet van Szalántán: rendőrökkel ment a Tettye a helyszínre
 

Helyzet van Szalántán: rendőrökkel ment a Tettye a helyszínre

A pécsi vízszolgáltató, a Tettye Forrásház Zrt. egy elszámolási vita miatt szombat reggel ismét megkísérli a vízellátás korlátozását a baranyai Szalántán, miután előző nap nem járt sikerrel; a társaság nyolc-tíz embere rendőrökkel érkezett a településre - közölte Szalánta polgármestere.

MTI MTI


Halálos baleset az M5-ösön - tart a mentés
 

Halálos baleset az M5-ösön - tart a mentés

Egy ember meghalt, amikor kamionnal ütközött egy kisteherautó az M5-ös autópálya Kecskemét irányába tartó oldalán, a 30-as kilométernél – közölte a rendőrség szombat délelőtt.

MTI MTI


Navracsics válaszolt Mesterházy-nak
 

Navracsics válaszolt Mesterházy-nak

Az országvédelmi akcióterv intézkedései megfelelnek a magyar jogrendnek - írta az Országgyűlés honlapjára felkerült, képviselői kérdésre adott válaszában Navracsics Tibor; a közigazgatási és igazságügyi miniszter megítélése szerint ezzel az eredménnyel járnak majd az uniós egyeztetések is.

MTI MTI


1,4 milliárdos hitelbe ugrik bele Jászberény
 

1,4 milliárdos hitelbe ugrik bele Jászberény

Éles viták után 1,4 milliárd forint hitel felvételéről döntött Jászberény képviselő-testülete, hogy ebből finanszírozza a város idei, 860 millió forintos forráshiányát, illetve a jövő évre tervezett fejlesztések költségeinek önkormányzati részét - írta szombati számában az Új Néplap.

MTI MTI