Korlátozás lesz éjszaka a Teréz körúton
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Nyugati pályaudvar épülete előtt péntek éjféltől szombat reggel 7 óráig a II. torony tetőszerkezetén végzendő javítások miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Nyugati pályaudvar épülete előtt péntek éjféltől szombat reggel 7 óráig a II. torony tetőszerkezetén végzendő javítások miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
MTI
A Demokratikus Koalíció arra kéri Orbán Viktort, a jövő hétre kezdeményezze az Országgyűlés összehívását, hogy tájékoztathasson arról, kormánya mit kíván tenni a pénzügyi bizalom helyreállítása érdekében. Emellett azt javasolja az MSZP és az LMP képviselőinek, hogy a rendkívüli ülésen ne alkalmazzanak bojkottot.
MTI
Embertelenség egy ember értelmetlen halálából politikai tőkét kovácsolni - mondta Némedi Lajos, a Fidesz veszprémi szervezete alelnöke a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján pénteken. A veszprémi alpolgármester egyben őszinte részvétét fejezte ki a szombaton elhunyt 55 éves zirci rokkantnyugdíjas gyászoló családjának.
MTI
Az LMP szerint kizárólag egy az ország hitelességét és stabilitását visszaállító gazdaságpolitikai fordulat lehet képes a forint értékének hosszú távú megőrzésére.
MTI
Hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást az ellen a nő ellen, aki a napokban támadt a BKV ellenőreire és a közterület-felügyelőkre, mert meg akarták büntetni.
HavariaPress
A mi érdekeinket rajtunk kívül más nem fogja képviselni, nem várhatjuk azt, hogy bármely európai ország kormánya azért próbáljon tenni, hogy nekünk, magyaroknak jobb legyen – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő pénteken, Szegeden.
MTI
Halálra gázolt egy idős férfit az 50-es villamos Budapesten.
MTI
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa nyitott a párbeszédre és kész szakmai konzultációt folytatni az Európai Bizottság sajtószabadsággal foglalkozó munkacsoportjának képviselőivel.
MTI
Giró-Szász András szerint a kormány meglepőnek tartja, hogy a Fitch pénteken megvonta Magyarországtól a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot. A kormányszóvivő többek között azzal érvelt, hogy az elmúlt 24 órában az IMF-tárgyalások lefolytatása mellett kiálló nyilatkozatokat tettek.
MTI
MTI
hvg.hu
Hatalmas hóviharral érkezett a hideg a Mátrába. A csütörtök esti havazást rendkívül erős szél kísérte, 70-80 km/órás széllökések is voltak. Jelenleg 60 centi a hóréteg vastagsága.
hvg.hu
Az MSZP szerint Orbán Viktor "barátnőjén" az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökén, Szájerné Handó Tündén keresztül veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét és a pénzügyi stabilitást - derül ki Bárándy Gergely pénteki közleményéből.
MTI
Az Európai Külügyi Szolgálat felkérésének eleget téve továbbra is Magyarország tripoli nagykövetsége látja el az EU líbiai képviseletét - közölte a Külügyminisztérium pénteken.
MTI
Az MSZP szerint árulkodó, hogy január 1-jével a betétbiztosítási alap 90 milliárd forintja a kormánytól független vagyonkezelő helyett az Államadósság Kezelő Központ felügyelete alá került - mondta Burány Sándor országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón.
hvg.hu
A Vértesi Erőmű Zrt. közgyűlésén Kovács András Zoltánt nevezték ki a társaság vezérigazgatójává és új igazgatóságot választottak, egyúttal megköszönték az előző elnök-vezérigazgató, Magyari József válságkezelő munkáját - közölte a Vértesi Erőmű pénteken.
MTI
Három-három három órát kellett volna utaznia a neki felkínált pécsi tűzoltói beosztás elvégzéséhez a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) vezetőjének, és mivel ő azt nem fogadta el, felmentik a szolgálat alól; Árok Kornél pénteken elmondta, hogy szolgálat alóli felmentésének ideje 30 nap, majd az öt hónapos hivatásos állományból való felmentése után leszerel a tűzoltóságtól.
MTI
MTI
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció (DK) helyesnek tartja, hogy a kormányfő végre megszólalt a bankbetétek biztonsága ügyében, és azt mondta, a kormány megvédi azokat, a Gyurcsány Ferenc vezette párt ugyanakkor arra kéri Csányi Sándort, az OTP elnök-vezérigazgatóját, hogy folyamatosan figyelmeztesse Orbán Viktort ígéretére. Ezt Vadai Ágnes, a DK független parlamenti képviselője mondta pénteki sajtótájékoztatóján.
MTI
Tíz évvel hosszabbítaná meg a magyar kormány a Gripen vadászgépek lízingszerződését. A svéd kormány január végén dönt a kérdésben - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken a tervek hatpárti megvitatását követő sajtótájékoztatón.
MTI
Arra voltunk kíváncsiak, hogy Orbán Viktor felelősnek tartja-e magát vagy sem a forint drámai gyengülése miatt. Megkérdeztük tőle.
Dezső András
A gyanú szerint hónapokon keresztül tartott fogva két fiatal nőt Budapesten az a 35 éves férfi, akit kedden fogtak el a rendőrök - közölték pénteken.
hvg.hu
Összesen tizenhét határsértőt fogtak el egyetlen nap alatt Bács-Kiskun megyében.
MTI