Katona Tamás: a Fidesz megrengette a gazdaságpolitikát

A Fidesz 2010 nyarán barbár módon nekiesett a költségvetésnek, és olyan intézkedéseket hoztak, amelyek megrengették a gazdaságpolitikát – mondta a Klubrádió hétfő reggeli műsorában a Pénzügyminisztérium volt államtitkára. Katona Tamás a hétfőn napirendre kerülő tavalyi zárszámadással kapcsolatban azt mondta: a mostani kormány látványos kudarcot vallott, és ennek felelősségét megpróbálják egy másik kormányra tolni.



Orbán: 180 milliárdos adósságot is átvesz az állam a megyei intézményekkel

A jövő év január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket - közölte Orbán Viktor annak a megállapodásnak a tartalmát, amelyet a 19 megyei közgyűlési elnökkel írt alá hétfőn. A kormányfő szerint a megyei önkormányzatok kiszabadulhatnak az adósságcsapdából és erőiket a településfejlesztésre fordíthatják.







Pintér volt cégcsoportja újabb terepen kapott állami megbízásokat

Az Origo információi szerint az őrzés-védelmi megbízások után más jellegű állami munkákat is elnyertek olyan cégek, amelyek Pintér Sándor belügyminiszter korábbi cégcsoportjához tartoznak. Az egyik cég műholdas járműkövetésre kapott állami megbízásokat, egy másik pedig tűzvédelmi rendszert szerel és táblákat javít az autópályákon.


Jövőre még biztos megmarad a Corvinus a rektor szerint

Jövőre még biztosan lesz Corvinus Egyetem, de hosszabb távon egyelőre nincs teljes biztosíték az intézmény megmaradására a jelenlegi formájában - erről Mészáros Tamás, az intézmény rektora beszélt a Klubrádió reggeli műsorában.



Bérbe adják a hegyeshalmi határátkelőt

Bérbe adja az állami vagyonkezelő a hegyeshalmi önkormányzatnak az autópályánál álló egykori határátkelő épületét, de néhány ponton még nincs megegyezés az ügyben – írta hétfői számában a Kisalföld.



Nol: kínos zászlóbaki Debrecenben

Több mint fél órát csúszott a kínai-magyar kulturális együttműködési szándéknyilatkozat aláírása vasárnap Debrecenben, mert a rendezvényszervezők nem megfelelő kínai zászlót helyeztek el a helyszínen – írja a Népszabadság.



Blikk: óriáslakást kapott az államtól Halász János

A fővárosban 4+1 szobás szolgálati lakást kapott korábban Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára. A fideszes politikusnak lakóhelyén, Debrecenben egy ennél jóval kisebb, 143 négyzetméteres lakással kellett beérnie, amihez egy közepes méretű, 609 négyzetméteres telek tartozik – írja a Blikk.



Ma hallgatják ki Gyurcsányt, tüntetnek is érte

Ma hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen gyanúsítottként Gyurcsány Ferencet. Az általa vezetett Demokratikus Koalíció platform és a Gyurcsány ellen indított eljárás miatt tiltakozók a kihallgatás idején tüntetnek az ügyészség előtt.


Tarlós: "nem okoz szívfájdalmat, ha ki kell szállnom a politikából"

„Nem vagyok meggyőzhető arról, hogy a város szétszaggatására vonatkozó érvek megállják a helyüket” – mondta a hvg.hu-nak Tarlós István a főváros közigazgatási rendszerének tervezett átalakításáról. Budapest egy éve regnáló főpolgármestere szerint aki őt és rajta keresztül a fővárost akarja sikertelenné tenni, az Budapestnek, a Fidesznek és a kormánynak árt.


Fotók: miért volt rózsaszín vasárnap a Lánchíd?

Tizedik alkalommal rendezték meg azt a sétát vasárnap, amely a mellrákra, a megelőzés, a szűrések és az önvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet a rózsaszínűre kivilágított Lánchídon Budapesten.