Zagyva inkább a mentelmi jogot választotta
Élt mentelmi jogával Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője, így vele szemben szabálysértési eljárás nem folytatható – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
Élt mentelmi jogával Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője, így vele szemben szabálysértési eljárás nem folytatható – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
MTI
Mindkét irányban megszűnt a várakozás szombat délutánra a röszkei határátkelőhelyen – közölte a rendőrség.
MTI
Eddig hat ember került előzetes letartóztatásba a Csepel-szigeten néhány napja kihantolt holttestekkel összefüggésben – mondta Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója.
MTI
Sok a becsületes megtaláló az idei Sziget fesztiválon; a talált tárgyak konténerénél az MTI-t arról tájékoztatták, hogy több, pénzzel teli pénztárcát, valamint sok nagy értékű telefont adtak le a fesztiválozók.
MTI
A visszafelé mutogatás helyett kormányzati intézkedéseket sürgetett Szanyi Tibor szocialista képviselő a devizahitelesekkel kapcsolatban a KDNP alelnökének nyilatkozatára reagálva.
MTI
A Kárpát-medence időjárását kezdetben a medencétől északra elvonuló érintőleges hidegfront alakítja, majd vasárnap egy újabb közeledő hidegfront előtt átmenetileg szárazabb és melegebb levegő érkezik térségünk fölé.
MTI
Elkezdődött Devecserben a vörösiszap-katasztrófa nyomán elbontott házak helyén megépülő nyolchektáros emlékpark tavainak kialakítása – közölte az Újjáépítési Katasztrófavédelmi Törzs (ÚKT) parancsnoka szombaton.
MTI
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a mai napon a tibeti tüntetőkkel és tibeti származásúakkal szembeni júniusi hatósági fellépés kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányságon feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélés elkövetése, annak kísérlete, illetve arra való felbujtás miatt – közölte az LMP.
MTI
Nyolc órát kényszerülnek várakozni az Ukrajna felé tartó kamionok a záhony-csapi határállomáson – közölte a rendőrség szombat délelőtt a honlapján.
unknown
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szombaton kora délután ad tájékoztatást a XXI. kerületben elkövetett emberölések ügyében – közölte az ORFK szóvivői irodája. Az eseményen Csizner Zoltán rendőr ezredes, az NNI igazgatója "tényközlő nyilatkozatot" tesz.
MTI
Ismeretlen fegyveresek elraboltak egy amerikai állampolgárt a pakisztáni Lahorban lévő otthonából szombaton.
MTI
Százhuszonnégy közúti közlekedési balesetnél intézkedett a rendőrség pénteken, 2 balesetben ketten vesztették életüket, 11 karambol súlyos, 39 pedig könnyű sérüléssel járt, a többi esetben csak a járművek rongálódtak meg - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
MTI
A röszkei határátkelőnél kialakult torlódás miatt az M5-ös autópálya 173-as kilométerénél Tompa felé terelik az országhatár felé közlekedőket – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI
Közzétette az általa idén eddig kötött szerződések adatait a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a kormányzati portálon. Ezekből kiderül, hogy a tárca a többi között 30-30 Magyary Zoltán- és Moór Gyula-szobrot rendelt.
unknown
A Magyar Nemzet kormányzati forrásból úgy tudja, Orbán Viktor miniszterelnök már a múlt héten jóváhagyta Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár felmentését. A Népszabadság szerint Becsey valamilyen más állami feladatot kaphat.
MTI
A Magyar Nemzet információi szerint a jövő hét közepéig tarthat a rendőrségi hírzárlat a Csepelen kihantolt négy áldozat ügyében; a Magyar Hírlap pedig úgy tudja, nem kizárt, hogy egy 2005-ös, ugyancsak csepeli felderítetlen gyilkosság is a délszláv férfi számlájára írható.
MTI
Csökkent a feltárt feketefoglalkoztatás az első félévben Magyarországon az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) adatai szerint. Az ellenőrzések csaknem 7 500 munkavállalót kaptak munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzésen, míg a tavalyi első hat hónapban több mint 19 000 embert alkalmaztak feketén.
unknown
A ki- és a belépő oldalon egyaránt kétórás várakozás alakult ki szombat reggelre a röszkei határátkelőhelyen – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI
A rendőrök azokat kezdték előállítani, akik elállták a Sziget Fesztivál bejáratát. Információink szerint nagy volt a torlódás a kapuknál.
hvg.hu
Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a földbe ásott erdélyi férfi ügye összefügg a csütörtökön Csepel egy erdős területén megtalált négy holttest ügyével. A sajtóértesülések szerint a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható délszláv férfi ellen egyelőre csak rablás és személyi szabadság megsértése miatt folyik eljárás, a férfi valószínűleg "nyomozási alkut" ajánlott a rendőröknek - hangzott el az MTV péntek esti híradójában.
MTI