Megvan Balsai bizottsági utódja
Salamon László váltja Balsai Istvánt az alkotmányügyi bizottság élén, miután utóbbi alkotmánybíró lesz.
Salamon László váltja Balsai Istvánt az alkotmányügyi bizottság élén, miután utóbbi alkotmánybíró lesz.
MTI
Kisebb repedések jelentek meg oroszlányi és várgesztesi épületeken a hétfő reggeli, 3,7-es erősségű földrengés nyomán.
MTI
A tervezett egyfordulós rendszer ott működik jól, ahol a politikán kívüli hatalmi tényezők is erősek. Magyarországon azonban a civil szféra gyenge, a pártpolitika mindenhová elér, és a kormányzat felett már intézményes korlát sincs.
hvg.hu
Az MSZP szerint a kompenzációs lista megszüntetésével a mandátumot nem eredményező szavazatok milliói kerülnének a kukába, így elfogadhatatlan a Fidesznek a választási rendszer átalakítását célzó terve.
MTI
Kaszával akart többeket megsebesíteni egy györgytarlói férfi, mielőtt elfogták volna a rendőrök.
hvg.hu
Megnéztük a vörösiszap-károsultak számára felépített új lakóparkot Devecser határában.
hvg.hu
A közelben játszó gyermekek is megrémültek, amikor Hernádszentandráson baltával vágott szét egy buszmegállót egy férfi.
hvg.hu
Tízhektárnyi búzatábla gyulladt ki hétfőn délben, nagy területen ég a gabona a Veszprém megyei Tótvázsony község határában, személyi sérülés nem történt - tudatta a katasztrófavédelem.
MTI
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy háromszintes családi ház a Pest megyei Szadán – tudatta a megyei katasztrófavédelem hétfőn.
MTI
Július közepén, vagyis napokon belül döntés születhet arról, hogy ki lesz a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Erről Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter beszélt.
MTI
Minden valószínűség szerint kimúlt az a madárpók, amely egy saar-vidéki szupermarketben bukkant elő egy banánosládából.
MTI
Mostantól minden édesanya kézhez kap gyermeke születése után egy ajtódíszt, amelyet otthonuk bejáratára kifüggesztve jelezheti kisbabája érkezését. Az első ajtódíszeket hétfőn, a népesedési világnapon Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át a budapesti Szent Imre Kórházban.
MTI
A Fidesz hét végén ismertetett választójogi elképzeléseiről "egy árva szó nem hangzott el" a választójogi reform kidolgozására létrehozott bizottság ülésein, ezért az LMP fontolóra veszi, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a testület munkájában - mondta Schiffer András hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján.
MTI
A közfoglalkoztatási törvény ellen tiltakoznak rabruhába öltözve a Magyar Szegénységellenes Hálózat tagjai a Kossuth téren. Délelőtt néhány szcientológus is tiltakozott a Parlament előtt.
Hírszerző
A jövőben az egyházi kapcsolattartásért felelős miniszterhez kellene benyújtani az egyházak nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet, ha az Országgyűlés hétfőn elfogadja a kereszténydemokrata Stágel Bence zárószavazás előtti módosító indítványát. Egy másik KDNP-s módosító javaslat alapján a Magyarországi Metodista Egyház is bekerülne az elismert egyházak, vallásfelekezetek kategóriába.
MTI
Vadai Ágnes, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke azt kezdeményezi, hogy oldják fel a volt titkosszolgálati vezetők ügyében rendelkezésre álló dokumentumok minősítését.
MTI
Egy nő meghalt, amikor egy személyautó nekiütközött egy műszaki hibás pótkocsis kamionnak az M3-as autópályán Kál térségében hétfőn - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI
Emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt indult büntetőper két férfi ellen hétfőn a Fővárosi Bíróságon; az ügyészség szerint a vádlottak a biztonsági őr megölése árán is pénzt akartak szerezni a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) budapesti irodaházából 2009 júliusában.
MTI
Három évvel ezelőtt még nem találtak csalásra utaló nyomot a füzesabonyi rendőrök földalapú támogatások igénylésével kapcsolatban. Most viszont mégis vizsgálják, hogy jogtalanul utaltak-e ki több millió forint uniós támogatást egy aldebrői cégnek. A mezőgazdasági uniós támogatással való visszaélés nem egyedi eset hazánkban.
Csikász Brigitta
Megtalálták annak a 16 éves fiúnak a holttestét, aki fürdőzés közben tűnt el a Tiszában vasárnap - tudatta hétfőn a keresésben részt vevő miskolci Spider Mentőcsoport vezetője.
MTI