West Balkán-ügy: négyen állnak bíróság elé ősszel
A Pesti Központi Kerületi Bíróság november 8-ra tűzte ki a West Balkán-ügy tárgyalását, amelyben négy személyt vádolt meg az ügyészség.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság november 8-ra tűzte ki a West Balkán-ügy tárgyalását, amelyben négy személyt vádolt meg az ügyészség.
HavariaPress
Rövid időn belül várhatóan 16 milliárd forintra szóló uniós pályázatot írnak ki óvodafejlesztésre, elsősorban új óvoda építésére.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Az alsózsolcai támadás a vád szerint a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat hatodik cselekménye volt. A meglőtt fiatal roma férfi áll ma a romagyilkosság perének bírósága elé.
MTI
A Liszt Ferenc tér 7. szám alatt lévő ház ügyében nyomoz a BRFK hűtlen kezelés gyanújával - írja a Magyar Hírlap.
MTI
MTI
Magyar Hírlap
Több magánszemély és két társadalmi szervezet szeretett volna beavatkozóként részt venni a Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő édesapja, Szijjártó István cége által indított perben csütörtökön, hogy így segítsék a versenyhivatal által tavaly kiszabott hétmilliárd forintos gigabírság behajtását. A bíróság a beavatkozásokhoz azonban első körben nem járult hozzá.
Csikász Brigitta
Csökken a diákhitel kamata, újra szabad a jelzálogalapú devizahitelezés, megszűnik a passzív táppénz, életbe lép az új számvevőszéki törvény, változik a közúti bírságolás és a médiatörvény is július elsejétől. Utóbbi változása értelmében mától hatósági eljárás indítható a sajtótermékek kiadójával, valamint a lekérhető médiaszolgáltatás szolgáltatójával szemben, a médiaalkotmány, valamint a médiatörvény egyes paragrafusainak megsértése miatt.
MTI
Pályázaton értékesítené az állami tulajdonú VEIKI Villamosenergiaipari Kutató Intézet Zrt. vagyonát a felszámoló a Napi Gazdaság szerint.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Pénteken már csak 18-24 fok várható délután, szombaton marad a hűvös idő, vasárnapra kisüthet a nap.
Köpönyeg.hu
unknown
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerint az orvosképzés sikerágazatnak számít Magyarországon.
MTI
Felsőoktatási hallgatók tízezreit húzza be a csőbe a diákhitel-konstrukció, ha nem tájékozódnak a kölcsön felvétele előtt - akár szakember segítségét igénybe véve - a legapróbb részletekig - olvasható a Magyarország Szülők Országos Egyesületének közleményében.
hvg.hu
A szabadság napjára és Antall József volt miniszterelnökre emlékeztek csütörtökön a Somló-hegyen lévő kilátónál, a néhai kormányfő emléktáblájánál.
MTI
Zárt ülést tart a város adósságrendezési eljárásáról csütörtök este az esztergomi képviselő-testület - tájékoztatta a polgármester sajtómunkatársa az MTI-t.
MTI
Meghalt egy személygépkocsi vezetője, amikor járművébe belerohant egy teherautó csütörtök este a Pest megyei Tinnye és Piliscsaba között.
MTI
Áll a vasúti forgalom Balatonszárszó és Zamárdi-felső között, mert a viharban csütörtök este a felső vezetékre és a sínre dőlt egy fa; ezen a szakaszon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, akiknek mintegy kétórás késésre kell számítaniuk.
MTI
Akcióegység alakult csütörtökön hat konföderáció mintegy ötven szakszervezete részvételével; az érdekképviseletek megállapodtak abban, hogy szeptember 29-től különféle akciókat, valamint sztrájk- és demonstrációsorozatot indítanak, ha a kormány nem egyeztet velük a munka világát érintő változtatásokról.
MTI
Felvágta az ereit és bezárkózott a házába - ezt jelentette be a mentőknek egy 34 éves nő Makón csütörtök délben. A mentőszolgálat azonnal értesítette a rendőrséget.
police.hu
Az LMP szerint meg kell változtatni az oktatásfinanszírozás rendszerét, hogy a települések ne kényszerüljenek az iskoláik egyházi fenntartásba adására a kiegészítő normatíva érdekében.
MTI
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége tiltakozik az új Munka törvénykönyvének tervezete, a korkedvezmény és a korengedmény megszüntetése, a szociális párbeszéd bojkottálása, az országos szintű tárgyalások megszüntetése ellen - közölte az érdekképviselet csütörtökön.
MTI
Fát döntött a vihar a vasúti felsővezetékre Kiskunlacházánál, ezért jelenleg áll a vonatközlekedés a kelebiai vonal érintett szakaszán - értesült a HavariaPress.
HavariaPress