Tisztázásra váró körülmények a magyar salakmotor-bajnok halála ügyében
Egy lengyel honlap értesülése szerint kizárható az idegenkezűség Ferjan Matej ötszörös magyar bajnok salakmotoros halálát illetően.
Egy lengyel honlap értesülése szerint kizárható az idegenkezűség Ferjan Matej ötszörös magyar bajnok salakmotoros halálát illetően.
MTI
Bűncselekményekkel vádolta és lemondásra szólította fel az Országos Roma Önkormányzat elnökét, Farkas Flóriánt és Lukács Mihály elnökhelyettest hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a roma érdek-képviseleti szervezet korábbi vezetője; Kolompár Orbán állítása szerint a két új vezető költségvetési pénzt csalt ki a kormánytól.
Magyarország egységes egésznek tekinti Grúziát; függetlensége, szuverenitása, területi integritása Magyarország számára, ahogy az egész Európai Unió számára fontos - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában, miután fogadta Miheil Szaakasvili grúz államfőt.
MTI
A Jobbik szerint hétfőn eldőlt, hogy a korhatár előtt folyósított nyugdíjak felülvizsgálatára, esetleges csökkentésére, illetve megszüntetésére vonatkozó fideszes alkotmánymódosító javaslat a rokkantnyugdíjasok és a rendvédelmi dolgozók mellett a bányásznyugdíjasokat, valamint az özvegyi nyugdíjakat is érinti - mondta Schneider Tamás.
MTI
Három év börtönbüntetésre ítélt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság hétfőn első fokon egy korábbi munkaügyi felügyelőt, akit két rendbeli vesztegetés bűntettében és közokirat-hamisításban talált bűnösnek.
MTI
Életét vesztette az a férfi, akinek szombat reggel gyulladt ki jászszentandrási tanyája. A tüzet égő cigaretta okozta - tudta meg a HavariaPress.
HavariaPress
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a nő, akit férje kaszával vagdosott össze szombat este egy jászberényi tanyán - tudta meg a HavariaPress.
HavariaPress
A Századvég május közepén végzett közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a megkérdezettek többsége felfüggesztené Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mentelmi jogát, hogy a politikus tisztázhassa felelősségét az ügyészség előtt. A magukat baloldalinak valló és szocialista szavazók körében is többségben vannak a „kiadatás” pártiak.
hvg.hu
Szerdán tartják a diákok idei országos kompetenciamérését, amelyet tíz éve minden esztendőben megrendeznek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A mérés célja, hogy egy adott iskolára vonatkozóan az országos adatokkal összehasonlítást adjon, illetve arra is fény derüljön, hogy az eredmények mennyire szóródnak az egyes osztályokon belül
MTI
A bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatárára, valamint a bírósági vezetői kinevezések felfüggesztésére vonatkozó fideszes javaslat mellett érvelt a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén a kormány képviselője, míg a szocialisták úgy értékelték: az indítvány csak arról szól, hogy a Fidesz vezette kormány az igazságszolgáltatást is maga alá akarja "gyűrni". Az igazságügyi államtitkár elképzelhetőnek tartja, hogy megszűnnek majd egyes bírósági szintek.
MTI
Megkezdték a tűzoltók annak a személyautónak az oltását, amelyik egy karambol miatt gyulladt ki hétfő délelőtt az M35-ös autópályán. A balesetben személyi sérülés nem történt - tudta meg a HavariaPress.
HavariaPress
Huszonnégy órán belül értesítenie kell a bíróságot a pszichiátriai intézet vezetőjének, ha kényszerrel szállítanak be egy beteget a pszichiátriai osztályra, a gyakorlat mégsem ezt mutatja - olvasható Szabó Máté ombudsman jelentésében.
MTI
Az illegális migráció ellen is irányul az az átfogó rendőrségi ellenőrzés, amelyet hétfőn egész nap tart a rendőrség az M3-as autópálya nyírségi szakaszán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
MTI
Félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség arra a gyilkosra, aki 2010. augusztusában ölt meg egy idős nőt, a főváros IV. kerületében - tudta meg a HavariaPress.
HavariaPress
Teljes útzár mellett folyik a helyszínelés, illetve a károk és a veszélyhelyzet felszámolása Abony közelében, ahol méhkaptárok zuhantak az úttestre egy balesetben - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
A boncoláskor nem azonosították szabályszerűen a sérüléseket - állította az orvosszakértő hétfőn, a Fővárosi Bíróságon egy arab pénzváltó meggyilkolásának ügyében zajló tárgyaláson - tudta meg a HavariaPress.
HavariaPress
Úgy tűnik, mégsem durrdefekt okozta a lengyel buszbalesetet. A sofőr és a buszban ülő tanárok szerint is a szemben jövő kamion lépte át a felező vonalat - mondta az MR1-Kossuth Rádiónak a kerekegyházi iskola igazgatója.
MR1-Kossuth Rádió
Az LMP szerint a kormány kezet emelt a munkavállalói jogokra, ezért a munkavállalói jogok érdekében tíz kérdéses népszavazást kezdeményez. A párt közölte: a kormány az alapszabadsághoz is hozzányúl, bár ennek ellenkezőjét állítja.
MTI
Medgyessy Péter volt kormányfő az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: egyetért azzal, hogy a korkedvezményes nyugdíjazás rendszerét rendbe kell tenni.
hirado.hu
A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságnak félmilliárd forint támogatás soron kívüli utalásáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Az elmaradt távolléti díjak részleges megelőlegezéséről szóló előterjesztést a főváros jogi bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag támogatta.
MTI