16 év fegyházat kapott a gyermekeivel fajtalankodó apa
A Szegedi Ítélőtábla jogerősen tizenhat év fegyházzal sújtott egy gyerekeivel éveken át fajtalankodó dunavecsei férfit, a gyerek anyja pedig négy évet kapott.
A Szegedi Ítélőtábla jogerősen tizenhat év fegyházzal sújtott egy gyerekeivel éveken át fajtalankodó dunavecsei férfit, a gyerek anyja pedig négy évet kapott.
MTI
Személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a győri rendőrkapitányság annak a román nőnek az ügyében, akit Magyarországra hoztak, majd fogva tartottak honfitársai egy a megyeszékhelyhez közeli településen.
MTI
Megjelent a 2011. évi népszámlálás feldolgozási feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési eljárás megindításának engedélyezéséről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben. A keretösszeg 2,5 milliárd forint.
MTI
Ugyanazok a feltételek vonatkoznak az elkészült törvénytervezetben a hadkötelezettségre, mint eddig, vagyis csak rendkívüli állapot idején lépne életbe, és ha támadás fenyegeti az országot – mondta Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium (HM) kabinetfőnöke csütörtökön a Magyar Televízió reggeli műsorában.
MTI
A komáromi Pannonmill malomipari vállalat szerint a Figyelő által bevizsgáltatott, és túlzott toxintartalmúnak minősített lisztben határérték alatti a mérgező anyag. A lap válaszlevele szerint azonban abban a laborban végeztették a vizsgálatot, amelynek a Pannonmill is ügyfele.
hvg.hu
Gyurcsány Ferenc titkárságának közlése szerint hazugság az az állítás, hogy szerdán Egerben leköpték volna a volt kormányfőt.
MTI
Semmilyen módon nem járt el annak érdekében, hogy a Gyurcsány Ferenc bizalmasának számító Gréczy Zsolt blogja eltűnjön a Stop.hu szájtról és cikke a Népszava.hu-ról - állítja Puch László a Heti Válasznak adott interjújában. A Sukoró-ügyben azonban az MSZP pártigazgatója megvédte Gyurcsány Ferencet.
hvg.hu
Illegális fémfelvásárló telepet lepleztek le Pakodon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik a helyszínen bizonytalan eredetű pálinkát is találtak – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense csütörtökön.
MTI
A volt miniszterelnök szerint nem akarnak fantom párttagokat és mamelukpártot.
hvg.hu
A HavariaPress értesülései szerint három embert kellett kórházba szállítani a Pest megyei Szadáról, miután rosszul lettek, s eszméletüket vesztették egy 3 méter mély aknában.
HavariaPress
A HavariaPress értesülései szerint könnyű sérüléseket szenvedett az a férfi, aki kivagyiságból fejbe lőtte magát egy riasztópisztollyal Kisapostagon.
HavariaPress
Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese azt mondta, a mederkotrás, a partfalak megerősítése, a gátépítés folytatódik.
MTI
Az iskolájukat akarják a sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakképző Iskola diákjai, akik csendes tüntetéssel tiltakoztak az oktatási intézmény bezárása ellen - írta csütörtökön az Észak-Magyarország.
MTI
Megérkezett csütörtök hajnalban Budapestre Afganisztánból a kedden balesetben megsérült magyar katonákat szállító repülőgép - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
MTI
A médiaszabályozás és az alkotmány után a törvényeknek harmadik, a demokrácia velejét jelentő csoportja van soron: a parlamenti választások szabályai. A kormánypárti kétharmad most megmutathatná, képes önmérsékletre. Ám sokan attól tartanak, hogy inkább ismét a foga fehérjét mutatja majd ki.
unknown
Megkapta a főpolgármester Franklin D. Roosevelt unokájának a Magyar Tudományos Akadémia előtti tér Rooseveltről Széchenyire történő változtatása miatt neheztelő levelét.
MTI
A miniszterelnök dönt az átalakításról - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Magyar Hírlapnak arra a kérdésére, hogy lesz-e hamarosan kormányátalakítás, vagy marad a jelenlegi struktúra.
MTI
Egy hónapra zárhatják le a Bezenye-Hegyeshalom utat az Eurovegas kaszinó- és szórakoztatóközpont építkezése miatt - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének vezetője az MTI-vel.
MTI
Nincs semmi kapcsolat az egymilliárd forint átcsoportosítása és aközött, hogy a pénzt Orbán Viktor fogorvosának vállalkozása kapja - ezt állítja Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a Népszavának, miután a lap a miniszterelnök fogásza, az Orvos Turizmus Iroda Zrt. felügyelőbizottságának elnöke és a fogászati turizmus fejlesztésére átcsoportosított pénz összefüggést firtatta.
MTI
Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatar környékén lehet erős vagy viharos széllökés.
met.hu