Eltemették a hajdúnánási tinigyilkosság áldozatát
 

Eltemették a hajdúnánási tinigyilkosság áldozatát

Több százan, családtagok, rokonok, barátok, diáktársak, megdöbbent városlakók kísérték utolsó útjára a hajdúnánási temetőben csütörtökön azt a 16 éves fiatalembert, akit két diáktársa gyilkolt meg különös kegyetlenséggel a Keleti-főcsatorna partján a múlt héten.

MTI MTI


Hűvös lesz az éjszaka, de holnap 33 fok is lehet
 

Hűvös lesz az éjszaka, de holnap 33 fok is lehet

Reggelig - és pénteken napközben a déli országrészben - folytatódik a túlnyomóan derült, száraz idő. Pénteken északon fátyolfelhők mellett többórás napsütés valószínű, majd délutántól északnyugaton megnövekszik a felhőzet, és késő délutántól ott már egyre több helyen várható zápor, zivatar - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

MTI MTI

Visszavonták a hévízi gyógyfürdő fejlesztési támogatását
 

Visszavonták a hévízi gyógyfürdő fejlesztési támogatását

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség visszavonta a hévízi gyógyfürdő fejlesztéséhez nyújtott mintegy másfél milliárd forintos támogatását, mert a fürdő üzemeltetője másfél év alatt nem teljesítette az előírt feltételeket. A gyógyfürdő ügyvezető igazgatója a hivatalos tájékoztatásig nem kommentálja a bejelentést, Hévíz polgármestere szerint ugyanakkor váratlan ez a döntés.

MTI MTI


Lemondott az újpesti szocialista alpolgármester
 

Lemondott az újpesti szocialista alpolgármester

Lemondott tisztségről és juttatásairól az újpesti szocialista alpolgármester. Trippon Norbert indokairól csütörtökön azt mondta: Derce Tamás polgármester elvonta az újpesti alpolgármesterek hatáskörét, ezzel ellehetetlenítette a munkájukat. Emellett a volt alpolgármester az újpesti tűzijáték-baleset felelősségét sem kívánja átvállalni a polgármestertől.

MTI MTI


Agyvérzést kapott Törőcsik András
 

Agyvérzést kapott Törőcsik András

A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központban tartják megfigyelés alatt Törőcsik Andrást, az Újpest legendás futballistáját, akit csütörtökön agyvérzéssel szállítottak a kórházba.

MTI MTI



Demszky elbúcsúzott
 

Demszky elbúcsúzott

Az 1995-ben kidolgozott várospolitikai modell megtartását, a 4-es metró továbbépítését, a főváros kulturális autonómiájának, sokszínűségének megőrzését, valamint a legszegényebbekkel szembeni toleranciát, megértést javasolta, illetve kérte a következő városvezetéstől Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén, amikor elköszönt a testülettől, és megköszönte a képviselők munkáját.

MTI MTI

Nem rengeti meg a Fideszt a gyenge forint
 

Nem rengeti meg a Fideszt a gyenge forint

Hiába döntött árfolyamcsúcsot a svájci frank és hiába érzi ezt meg nagyjából másfél millió – devizahitelben eladósodott - háztartás, a Fidesz támogatottsága töretlen. A kormánypárt mégsem lehet egészen nyugodt.

hvg.hu hvg.hu

Eltűnt két gyerek a Tiszában
 

Eltűnt két gyerek a Tiszában

Két tizenéves fiút sodort el a Tisza csütörtökön Dombrádnál − közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

HavariaPress HavariaPress


Exbankos hét bankot rabolt ki, mire elfogták
 

Exbankos hét bankot rabolt ki, mire elfogták

A bankszakmában dolgozott az a férfi, aki január óta hét pénzintézetet rabolt ki, az 50 éves férfit szerdán sikerült elfogni Budapesten − közölte a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese csütörtökön.

MTI MTI

Orbán Viktor egy órát kapott a képernyőn
 

Orbán Viktor egy órát kapott a képernyőn

Orbán Viktor miniszterelnök egyórás, exkluzív interjút ad a Sport Televíziónak, amely a beszélgetést a magyar labdarúgó-válogatott jövő pénteki, svédországi Európa-bajnoki selejtező mérkőzése előtt tűzi műsorára.

MTI MTI

Az LMP látni szeretné a lobbistákat
 

Az LMP látni szeretné a lobbistákat

Az országgyűlési képviselők mellett a minisztereknek, a polgármestereknek és a parlamenti pártok tisztségviselőinek is számot kelljen adniuk arról, ha egy gazdasági döntéshozóval vagy üzletemberrel találkoznak – kezdeményezi a lobbitörvény módosításra vonatkozó, csütörtökön benyújtandó előterjesztésében az LMP.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Befagyasztották a távfűtés árát a fővárosban
 

Befagyasztották a távfűtés árát a fővárosban

Mégsem emelkednek a távfűtés árai szeptemberben Budapesten, az árak befagyasztásáról csütörtöki ülésén határozott a Fővárosi Közgyűlés. A javaslat ellen egyedül Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szavazott.

MTI MTI

Volt már sztriptíz, forró nadrág és miniszoknya: Kor-képek 1968-79
 

Volt már sztriptíz, forró nadrág és miniszoknya: Kor-képek 1968-79

A katonai elhárítás az 1968-as csehszlovákiai invázió MTI-fotóit lefoglalta, a néhány megmaradt kép is helyet kap az MTI Kor-képek című történelmi fotóalbum-sorozat most megjelent kötetében: a kádári „aranykor” éveit, az 1968 és 1979 közötti Magyarországot mutatja be.

MTI MTI