Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mi szükséges ahhoz, hogy a cég netes megjelenése hatékony is legyen, s új ügyfeleket és megrendeléseket hozzon? Összefoglaltuk.
1. Használható weboldal
A legtöbb cég a saját szemszögéből tervezi meg a weboldalát, és ez a célcsoport tökéletes ismerete nélkül veszélyes vállalkozás. A hasznot ugyanis a felhasználók fogják hozni, de sokszor számukra nem egyértelmű az, ami a cég vezetőinek igen. Még akkor is érdemes a felhasználói szokásokat és igényeket figyelembe venni, ha azok első hallásra furcsának, vagy már-már ésszerűtlennek tűnnek. A legfontosabb ergonómiai kritériumokról bővebben itt olvashat.
2. Keresőbarát weboldal
Ez az a terület, amivel kapcsolatban talán a legtöbb a tárgyi tévedés. Egy weboldal esetében a keresőbarát jellegre azért van szükség, hogy ha már a felület használható, akkor az érdeklődők meg is találják (gyakorlati tippeket a keresőoptimalizálással kapcsolatban itt talál). Bár önmagában nem elég csak erre odafigyelni, ez az egyik alapkő! Ha ezek a kritériumok nem valósulnak meg, akkor egy elengedhetetlen elem fog hiányozni a stratégiából. Gondoljunk csak bele! Hiába üzemeltet egy vállalkozás egy éttermet hangulatos környezettel és ragyogó konyhával, ha senki sem tudja, hogy létezik.
3. E-mail marketing
Minden túlzás nélkül az e-mail marketing az ügyfélszerzés bajnoka! Rendkívül hatékonyan segítheti azt a folyamatot, amelynek során az érdeklődő vásárlóvá válik, ráadásul a legtöbb folyamat automatizálható, így nem igényel folyamatos munkát. A hatékonyság eléréséhez sok részletre kell ugyan odafigyelni, de az alapok viszonylag hamar elsajátíthatók. Már csak azért is érdemes elgondolkodni a hírlevél üzemeltetésén, mert a hazai kkv-szektor sok cége rosszul alkalmazza ezt az online eszközt, és a felhasználók rendkívül hálásan fogadnak egy olyan hírlevelet, ami végre a problémáikra koncentrál, nem csak a céget promótálja. Az e-mail marketinggel egy régebbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk, amit ide kattintva érhet el.
4. Keresőmarketing
Sokan keverik a keresőoptimalizálással, de van egy nagy különbség a kettő között. Míg a keresőoptimalizálás egy ingyenes eszköz a jobb láthatóság eléréséhez, addig a keresőmarketing a keresőkkel kapcsolatos fizetett megjelenéseket foglalja magában (a kettő közötti különbséggel foglalkozó cikk itt olvasható, a keresőmarketingre tippekkel itt szolgálunk). A keresőmarketing ízére kezdenek ráérezni a hazai kkv-szektor szereplői is, hiszen rendkívüli ár/érték aránnyal rendelkező megjelenés, hihetetlenül rugalmas, a kampány során is alakítható, mindezek mellett elég pontos célozhatóságot tesz lehetővé. Másik nagy előnye abból adódik, hogy mivel a hirdetés a keresőkhöz kapcsolódik, ezért pont akkor éri el a felhasználót az ajánlat, amikor az a leginkább nyitott rá.
5. Webanalitika
Ez az a terület, ami nem hoz ugyan közvetlenül bevételt vagy új ügyfeleket, mégis elengedhetetlen a internetes piacok meghódításához. A webanalitika felel azért, hogy a webes statisztikák, a felhasználói útvonalak és szokások az üzemeltetők előtt ismertek legyenek, lehetőséget biztosítva a hibák korrigálására. Szerintem minden cégvezető szeretné, ha pontosan tisztában lenne az érdeklődők igényeivel és szokásaival, ráadásul forintra pontosan ki tudná számolni, hogy egy-egy online marketing hirdetés hogyan teljesített. Ennek eléréséhez nem kell mást tenni, mint alkalmazni a webanalitikát a mindennapi munka során. A témával kapcsolatos tudnivalók megtalálhatóak sorozatunk régebbi cikkében.
+1. Vállalati blog
A legtöbb emberre leginkább az érzelmein át lehet hatást gyakorolni, nincs ez másképp az internet világában sem. Mivel egy céges weboldal a legtöbb esetben komolyabb, tárgyilagosabb hangnemet üt meg, a blog képviselheti a vállalkozás emberibb arcát akár a megfogalmazásban, akár a tárgyalt területeket illetően. A blog témája szabadon választott, a tartalomnak csak a fantázia szabhat határt. Lehet egy általános blogot is üzemeltetni, de egyre több cégnél látni ötletes alkalmazást specifikus területekre is; példának okáért a blog tökéletesen betöltheti a virtuális sajtószoba szerepét, vagy hatékonyan használható az érdeklődők kérdéseinek, problémáinak kezelésére.
Bogschütz Dániel
http://www.webcomm.hu
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.