Az új Prius, amely 38 kilométert tesz meg egy liter üzemanyaggal, 2,05 millió jentől (21 600 dollár) vásárolható meg a szalonokban. A korábbi változat ára 2,33 és 3,34 millió jen között mozgott.

A Toyota világszerte több mint egymillió Priust értékesített. Az új modell, amelyre ezidáig 80 ezer megrendelés érkezett be, a tervek szerint hazájában is próféta lesz – ez havonta 10 ezer autó eladását jelenti.
A nagy rivális, februárban debütált Honda Insightból (amelynek ára 1,89 és 2,21 millió jen között mozog) áprilisban 10 481-et adtak el a szigetországban. Ezzel először fordult elő, hogy az eladási listán egy hibrid modell végzett az élen.
A Credit Suisse becslése szerint egy Prius eladásán a Toyota a 100 000 jen üzemi nyereséget realizál, ez hét százaléka annak a profitnak, amely egy Tundra kisteherautó eladásából származik.
A befektetők hűvösen reagáltak a Toyota ambiciózus terveire: az autógyártó árfolyama, amely az év eleje óta 21 százalékot emelkedett, a bejelentés után két százalékot esett.