Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ahogyan az ingatlanadóval, úgy a vagyonosodási vizsgálatokkal kapcsolatosan is túlzóak az elvárások az Alkotmánybírósággal szemben. A döntés előtt kevesen értették meg (néhányan a döntés után sem), hogy önmagában az ingatlanadó bevezetése nem alkotmányellenes. A jogbizonytalanságot a konkrét megvalósítás jelentheti. Ugyanígy önmagukban a vagyonosodási vizsgálatokat lehetővé tevő jogszabályok sem alkotmányellenesek.
A probléma a hatályos jogszabályi környezet eltérő értelmezéséből, pontatlan megfogalmazásából adódhat. A jelenlegi szabályozás annyira szűkszavú, hogy értelmezése a jogiakon túl speciális ismereteket is feltételez. Különbséget kell tenni a „pénzforgalmi szemlélet” és a „készpénzforgalmi szemlélet” között. Ez már számviteli ismereteket is igényel a jogi ismeretek mellé. Különbséget kell tudni tenni a „bevétel”, „kiadás” fogalmak köznapi használata és a jogszabályban meghatározott fogalma között. Olyan fogalmakat is ismerni kellene, mint például idősoros pénzforgalmi mérleg.
Az adóhatóság által kidolgozott módszertan alapja, hogy az adózó pénztárcája szemszögéből vizsgálódik. Ez a készpénzforgalmi szemlélet. Keveseknek tűnik fel, hogy ilyen az adójogszabályokban nem létezik.
A cikk folytatását olvassa el az Adózónán!
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.