Újra nyereséges a világ második legnagyobb kisker-lánca

Ismét nyereséget könyvelhetett el a világ második legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a francia Carrefour.

  • ecoline.hu ecoline.hu
Újra nyereséges a világ második legnagyobb kisker-lánca

Ismét nyereséget könyvelhetett el a világ második legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a francia Carrefour. A társaság 2009 második negyedévi 58 millió eurós adózott vesztesége a 2010-es üzleti év hasonló időszakában 82 milliós nyereségbe fordult.

A fordulat elsősorban annak köszönhető, hogy a Carrefour amellett, hogy növelni tudta árbevételét, kiadásait is csökkentette. A forgalom 6 százalékkal haladta meg az egy esztendővel korábbit, s elérte a 43,7 milliárd eurót, miközben a költségcsökkentő programjával a vizsgált időszakban 236 millió eurót spórolt meg a cég, ez pedig közel fele az egész évre tervezett félmilliárdos megtakarításnak.

A gyorsjelentéssel egy időben a vállalat vezetése megerősítette egész éves prognózisát is, ami kifejezetten tetszett a befektetőknek. A társaság részvényeinek jegyzése 2 százalékos emelkedéssel kezdett a párizsi kereskedésben, s ebből a pluszból fél százalékot az első óra végére is megtartott a papír.

Ecoline

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.