Eladják az állami távközlési céget a szerbek

A szerb kormány tegnap úgy döntött, hogy nemzetközi versenypályázaton értékesíti a Szerbiai Telekom részvényeinek 51...

  • ecoline.hu ecoline.hu
Eladják az állami távközlési céget a szerbek

A szerb kormány tegnap úgy döntött, hogy nemzetközi versenypályázaton értékesíti a Szerbiai Telekom részvényeinek 51 százalékát. A kormány közölte, hogy a vállalat értékét 2,43 milliárd euróra becsülik, tehát a privatizációból durván 1,2 milliárd folyhat be. A közvállalat részvényeinek kezdőárát a kormány szabja meg – írja a helyi érdekeltségű Magyar Szó.

A szerb kabinet tegnapi ülésén döntés született a polgárokat megillető ingyenrészvényekről, valamint a telekommunikációs vállalat egykori és jelenlegi dolgozóinak járó papírokról is. A határozat értelmében a korábbi, és mostani alkalmazottak a Telekom részvényeinek legfeljebb 6,52 százalékát kaphatják meg.

A kormány a telekommunikációs közvállalat részvényeinek 80 százalékával rendelkezik, míg a maradék 20 százalék a görög OTE kezében van, amelynek 30 százalékos tulajdonosa a Magyar Telekomban is többségi részesedéssel rendelkező Deutsche Telekom.

Ecoline

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek