Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Marosvásárhely Önkormányzata és az RFV Mures Energy S.A.
Marosvásárhely Önkormányzata és az RFV Mures Energy S.A. a város távfűtési hálózatának felújítására, üzemeltetésére és távfűtési szolgáltatására vonatkozó szerződés feltételeiről folyó tárgyalások befejeztével, a törvényben előírt, kötelező várakozási idő kivárása után kedden megkötötte a koncessziós szerződést, ezzel elindul a projekt megvalósítása.
Az RFV Marosvásárhely azon részein szolgáltat majd, ahol a korábbi leválások száma nem haladta meg az összes fogyasztó 40 százalékát és a korábban szolgáltató önkormányzati vállalat az elosztó rendszert már részlegesen felújította. A város ezen területén jelenleg körülbelül 12 000 lakást és 32 intézményi fogyasztót lát el a hálózat.
Koncessziós díj gyanánt az RFV évi 130 000 eurót fizet majd, és mintegy 6,5 milliárd forintot fektet be az elkövetkező 5 év alatt. A projekt célja a hálózat racionalizálása, hatásfokának növelése és megújuló energiaforrásokat is alkalmazó kapacitásbővítés. A vállalat várakozásai szerint a kogenerációs gázmotorokkal és biomassza alapú kazánokkal fenntarthatóvá és hatékonnyá tett rendszer évi 1,2 milliárd forint összegű EBITDA-t és 3,4 milliárd forint árbevételt eredményez majd.
A projekt megvalósításának pénzügyi hátterét az RFV saját forrásai mellett a közelmúltban megkezdett kötvényprogramja illetve a folyamatban lévő banki refinanszírozás biztosítja. A vállalat a beruházást 30 százalékban saját tőkéből, 70 százalékban bankhitelből, illetve a kötvényprogram keretében kibocsátandó kötvényekből finanszírozza majd.
BET
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.