Négy áruházat nyitna az Ikea a szomszédban

Dimitrije Ivanović, a szerbiai svéd nagykövetség kereskedelmi osztályának vezetője a helyi Magyar Szó szerint arról...

  • ecoline.hu ecoline.hu
Négy áruházat nyitna az Ikea a szomszédban

Dimitrije Ivanović, a szerbiai svéd nagykövetség kereskedelmi osztályának vezetője a helyi Magyar Szó szerint arról számolt be, hogy a lakberendezési áruházlánc négy bevásárlóközpont nyitását tervezi Szerbiában. Az elképzelések szerint Belgrádban két egységet, míg Nišben és Újvidéken egy-egy üzletet avatnának. Egy-egy központ kiépítése mintegy 200 millió euróba kerül, azaz az IKEA legalább 800 millió eurót fordítanak a szerbiai terjeszkedésre, s üzleteiben 1500–2000 alkalmazottat foglalkoztatna.

Az Ikea szerbiai terveiről már többször cikkeztek déli szomszédunknál. Először tavaly év elején merült fel, hogy piacra lépne Szerbiában a svéd cég, akkor a gazdasági miniszter arról tájékoztatott, hogy a vállalat három, mintegy 100 000 négyzetméteres üzletközpontot szeretne létesíteni az országban. Akkor elmaradtak a beruházások, idén májusban azonban ismét  felröppent a hír, hogy a társaság nagyjából 1,2 milliárd eurót fektetne be a következő években Szerbiában.

Ecoline

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.