Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Ijesztően pesszimisták a hazai fiatal vállalkozók, ugyanis 86 százalék szerint szinte kilátástalan helyzetben van az ország, ám 65 százalék érzi úgy, hogy személyesen is hozzá tudna járulni a gazdaság újbóli fellendüléséhez – derül ki a FIVOSZ felméréséből.
A fiatal vállalkozók mély pesszimizmusát alátámasztani látszik az a felmérés is, amelyet a fiatal munkavállalók helyzetéről készített a Szonda Ipsos. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a fiatalok majdnem fele (47 százalék) tart attól, hogy a közeljövőben elveszíti állását. A tanulók 55 százaléka pesszimista a jövőbeli elhelyezkedést illetően, csak egynegyedük reméli, hogy könnyen jut munkához.
„Az eredmények alapján az látszik, hogy az aktív fiatalok többsége borulátásuk ellenére tettre kész, és csupán a lehetőségre vár, ami egy jelentős szunnyadó és kiaknázatlan erőforrást jelent a gazdaságban” - mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke.
Magyarországon csupán a fiatalok 3,7 százaléka vállalkozik, mely európai és világ viszonylatban is nagyon alacsony szám. Az EU átlagban a fiatalok 45 százaléka, az USA-ban 55 százaléka gondolkodik vállalkozás alapításán, míg Kínában a fiatalok 71 százaléka szeretne vállalkozni.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.