114 millió forintos beruházás Vecsésen

A műanyag és gumiipari öntőformák gyártásával foglalkozó Kvantex Kft. új gyártócsarnokot épített Vecsésen, s bővítette kapacitását, részben uniós támogatásból - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

  • MTI
114 millió forintos beruházás Vecsésen

Szabó Sándorné elmondta, hogy a 713 négyzetméteres gyártócsarnok megépítésével egy időben korábbi épületük egy részét is felújították. Az összesen 114 millió forintos beruházáshoz mintegy 46 millió forintnyi európai uniós támogatást nyertek, emellett saját erőből és hitelből teremtették elő a forrást a kapacitásbővítésre, illetve technológiai korszerűsítésre – tette hozzá az ügyvezető. 

A termelés bővülése tíz új dolgozó felvételét teszi szükségessé, mindannyiukat az új gyártóbázison foglalkoztatják majd – közölte Szabó Sándorné. A Kvantex Kft. tavalyi árbevétele 151 millió forint volt, némi nyereséget is elértek. A cég legnagyobb piaci partnere a Tauform Kft. és a Continental AG.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.