Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Teljes a bizonytalanság a Vas megyei Vát és Porpác határában megépítendő repülőtér körül. A reptér kiemelt minősítését tavaly szeptemberben vonta vissza a kormány: Orbán Viktor arra hivatkozott, hogy ártana a helyi turisztikai életnek, míg a Vas Megyei Közgyűlés elnöke a túl erős gazdasági lobbit hibáztatta. A Nyugat.hu nyomozása során falakba ütközött és rábukkant egy fantomcégre, amelyről az Átlátszó.hu kiderítette, hogy talán nem is olyan fantom.
Még a Bajnai-kormány idején született az a kormányrendelet, amely kiemelt beruházásnak minősítette a váti repülőtér és logisztikai központ tervét. Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, fideszes parlamenti képviselő 2012 júliusában, egy kínai útja után úgy nyilatkozott, hogy kínai tárgyalópartnerei ragaszkodnak ahhoz, hogy a vát-porpáci térség kiemelt kínai logisztikai központ legyen, így úgy tűnt, végre továbbhalad az évek óta álló projekt – írja az Átlátszó blog.
2012. augusztusban azonban hirtelen egy kormányrendeletben hatályon kívül helyezték a reptér nemzetgazdaságilag kiemelt státuszát. Orbán Viktor egy interjúban arra hivatkozott, hogy a kereskedelmi reptér tönkretenné a helyi turizmust, ezt azonban a szakemberek cáfolták. A Nyugat.hu több cikkben is megpróbált utánajárni, hogy mi lehet az ok és felmerült bizonyos oligarchák, pontosabban Simicska Lajos és Töröcskei István neve is.
A megyei közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc egy 2013. januári interjúban kijelentette, hogy a reptér ügye nincs lezárva, a kínaiak szándéka komoly. Erre bizonyíték lehet egy most előkerült, tavaly novemberi szerződés, amelyet a Vas Megyei Önkormányzattal kötött megállapodás szerint a Car Park Center Kft.-vel. A szerződés szerint mégis csak a kínaiak lehetnek azok, akik felpörgethetik a helyi gazdaságot, például azzal, hogy a Car Park Center korszerűsíti Liuzhou város parkolási rendszerét. A Nyugat.hu azonban nem talált ilyen névre hallgató céget.
Az önkormányzattal kötött szerződésen a cég adószáma nem szerepel, csak a címe, annak alapján próbálta az Átlátszó blog megkeresni az Opten cégadatbázisban. Az eredményről itt olvashat!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.