Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az erős szakmai háttérrel rendelkező befektetési alapok hiánya miatt még viszonylag kevés a hazai sikersztori, ezért pozitív példák bemutatásával katalizálni kell a helyzetet - állítja az EuroCloud Magyarország Egyesület, mely ezért pályázatot hirdetett. Április közepéig lehet jelentkezni.
"A EuroCloud Magyarország üdvözli, hogy a kormány a következő években összesen 140 milliárd forinttal támogatja az induló innovatív vállalkozások fejlődését. Ugyanakkor, mivel ez egy beruházás-intenzív globális piac, a korábbinál jelentősen több forrásra, illetve ezeknek a forrásoknak a növekedési területre fókuszált, integrált programok menti kihelyezésére lesz szükség" - mondta Bellák Zoltán, a EuroCloud Magyarország Egyesület elnöke arra reagálva, hogy a napokban egy szakmai konferencián Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a kormány startup cégekkel kapcsolatos fejlesztési terveiről beszélt.
Mint az Index korábban megírta: a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban az uniós forrásokból származó összeg nagyobb részét, 110 milliárd forintot pénzügyi eszközök révén juttatnak majd el a startupokhoz. A kockázati tőkebefektetések ugyan a Jeremie programoknak köszönhetően bővülnek, és már 130 milliárd forint van ezekben az alapokban, de az összeg kétharmadát még mindig nem helyezték ki.
A Jeremie alapokkal kapcsolatos tapasztalatokról beszélt Bellák Zoltán az Európai Bizottság (EB) néhány héttel ezelőtti, a cloud és a strukturális alapok kapcsolatáról szóló brüsszeli workshopján is, ahol az Európai Bizottság szakértői és az érintett országok EuroCloud tagszervezeteinek képviselői beszéltek arról, miként lehetne hatékonyan felhasználni a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat. A EuroCloud Magyarország elnöke szerint a fő problémát az jelenti, hogy hiányoznak az erős technológiai háttérrel rendelkező befektetési alapok, amelyek alapvető elemét jelentenék egy ilyen programnak; emiatt még mindig viszonylag kevés a valódi hazai sikertörténet.
A workshopon a EuroCloud Magyarország elnöke a biztonságos cloud tárhelyet kínáló magyar Tresorit példáján keresztül mutatta be, hogy a Jeremie program miként lehet a startup cégek sikerének katalizátora. A Tresorit 2012 őszén 380 millió forintos befektetést kapott az Euroventures IV kockázati tőkebefektető alaptól és kilenc magánbefektetőtől. Az elosztott finanszírozásnak és kockázatnak hála az itthon szokásosnál nagyobb volt a befektetők kockázattűrési hajlandósága és lehetővé vált, hogy a fiatal, tapasztalatokkal még nem rendelkező magyar csapat elegendő finanszírozást kapjon termékéhez a zömében amerikai versenyzők által dominált, gyorsan változó piacon.
"A startupok természetes közege a felhő, két szempontból is: egyrészt a hatékony és rugalmas működéshez a startupok első pillanattól kezdve szinte kizárólag cloud, azaz igény szerint online felhasználható informatikai szolgáltatásokra fizetnek elő. Másfelől a digitalizálódó világban a cloud, mint üzleti modell megkerülhetetlenné vált minden újonnan induló vállalkozás számára" - hangsúlyozta Bellák Zoltán.
Az Európai Unió is felismerte ezt a trendet: a brüsszeli cloud workshopon elhangzott, hogy az Európai Bizottság Connect főigazgatósága a voucher modellen gondolkozik a kis- és közepes vállalkozások által igénybe vett cloud szolgáltatások támogatására, és alapvetően a EuroCloud Europe-tól várja, hogy ennek kereteit meghatározza. Ken Ducatel, az Európai Bizottság szoftverekkel, szolgáltatásokkal és clouddal foglalkozó egységének vezetője felkérte a EuroCloudot, hogy készítsen egy olyan jogi és üzleti tanácsadói listát az irányító hatóságok részére, amely alapján egy szolgáltatói lajstromot állíthatnak össze az ICT Innovation Voucher programban való részvételre.
A EuroCloud Magyarország az előbbi okok miatt fontosnak tartja, hogy széles körben is megismerjék a hazai cloud sikersztorikat, ezért hirdette meg a Hungarian Cloud Award 2014 díjakat. A pályázatra április 15-ig jelentkezhetnek startup cégek, cloud szállítók és felhasználók, összesen hét kategóriában. A hazai nyerteseket egy díjátadó keretében április 29-án mutatják be, akik lehetőséget kapnak arra, hogy az idei nemzetközi EuroCloud Awards versenyen is megmérettessék magukat.
Részletek és jelentkezés itt: http://eurocloud.hu/hungarian-cloud-award-2014
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.