Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Spar nem tervezi a magyar piac elhagyását, annak ellenére, hogy kifogásol egyes magyar jogszabályokat – erősítette meg Gerhard Drexel, a Spar Österreich vezérigazgatója a Die Presse című osztrák napilap pénteki számában megjelent interjúban.
"Magyarországon virágzik a cég, ezért az érthetetlen és az uniós jogba ütköző törvények miatt nem fog kivonulni az országból" – fogalmazott.
Bírálta egyúttal az Európai Bizottságot, amely eddig nem tiltakozott az élelmiszer-felügyeleti díj ellen, bár három biztos illetékességét is érintik a magyar törvények. A cégvezető szerint torzítja a piaci versenyt, hogy a magyar vállalatoknak csak 0,1 százalékos díjat kell fizetniük, míg a külföldi cégeknek forgalomhoz mérten akár hat százalékot.
Úgy véli, míg a bizottság túl keveset foglalkozik a jogállamisággal, a demokráciával és a diszkriminációval, addig a fogyasztókat és a vállalatokat olyan véget nem érő bürokratikus szabályokkal zaklatja, mint az élelmiszerekkel kapcsolatos információk feltüntetése vagy akár a vetőmag-szabályozás.
A vezérigazgató tájékoztatása szerint a Spar Magyarországon 11 százalékos piaci részesedéssel bír, 420 üzletet működtet, 2014. évi bevétele több mint 1,5 milliárd euró volt. Megjegyezte, hogy bár az elmúlt évben a politikai intézkedések a vártnál sokkal több problémát okoztak a cégnek, gazdaságilag mégis sikeres évet zártak, árbevétel- és profitnövekedésben elérték, sőt meg is haladták a kitűzött célokat.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.