Retúr repülőjegy Amerikába 100 ezer alatt? Már nem csak álom

Nem egyszeri akciónak tekinti, hanem a kínálat állandó részévé akarja tenni a Los Angeles és San Francisco, illetve Stockholm, Koppenhága, valamint az angliai Bristol és a skóciai Edinburgh közti odaútra 69,99 dollárért kínált jegyeket Skúli Mogensen, az izlandi WOW légitársaság alapítója és vezetője. A szuperolcsó jegyek persze gyorsan elkeltek – és mivel az USA-ból induló járatokat akarták megtölteni, Európából nem adtak hasonló árú lehetőséget –, ám 150 dollárért még mindig el lehet jutni Maimiból Párizsba vagy Londonból Los Angelesbe. A WOW nem véletlenül akciózott január közepén, mert a norvég Norwegian Air Shuttle is arra készül, hogy 69 dolláros egy útra szóló árakkal bombázza meg az Észak-Amerika és Európa közt repülni akarókat.

Ezzel beindult a fapadosok árversenye a legjövedelmezőbbek közé tartozó útvonalon, amelyen a körből elsőként a néhai Freddie Laker próbálkozott, még 1977-ben. Skytrain nevű diszkont-légitársasága öt évvel később a nagyobb riválisok agresszív piaci hadviselése és gyönge pénzügyi háttere miatt tönkrement, és csak 2014-ben virradt fel újra a fapadosok napja. A Norwegian ekkor indította el első transzatlanti járatait. A 70 éves volt vadászpilóta, Björn Kjos meghatározó tulajdonában és irányítása alatt álló Norwegian 2002-ben választotta a diszkontmodellt, és 2012-ben leadta az iparág történetének egyik legnagyobb rendelését: 21 milliárd dollárért kötött szerződést 222 Boeing és Airbus utasszállítóra. Két évvel később szállt fel a Gatwickról az első New Yorkba tartó gép, és a Norwegian azóta a London melletti reptér harmadik legnagyobb szereplője lett a szintén fapados easyJet és a British Airways után.

hvg

Európa és Észak-Amerika között három diszkont-légitársaság repül, a Norwegian és a WOW mellett a kanadai WestJet Airlines. A közülük legnagyobb norvég cég is csak 1,8 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, ám azon a 26 útvonalon, amelyen ténylegesen jelen van, már 13 százalékot hasított ki magának. Az idén még tovább bővül a kínálata, mert 2016 végén az USA közlekedési minisztériuma áldását adta rá, hogy a Norwegian írországi leányvállalata elindítsa járatait. Ennek azért van jelentősége, mert Norvégia nem tagja az EU-nak, így nem részese a Washington és Brüsszel között 2011-ben életbe lépett „nyílt égbolt” megállapodásnak. Ennek híján a Norwegian kénytelen volt egyes járatokat kétoldalú amerikai–norvég szerződés alapján indítani, ezentúl viszont az ír – és korábban engedélyt kapott brit – leányvállalata szabadon, csupán az elérhető amerikai repülőtéri kapacitásokra alkudva repülhet.

A Norwegian ír leányvállalatának engedélyezését három évig húzták Washingtonban, ahol az amerikai légitársaságok és szakszervezetek azzal lobbiztak, hogy a fapadosok tisztességtelen eszközökkel élnek. Amerikai diszkont szereplője egyelőre nincs a transzatlanti árháborúnak – bár az USA-ban sikeres JetBlue a nagyobb hatótávolságú Airbus A321-esek forgalomba állítását követően beléphet –, ám a hagyományos európai légitársaságok fölvették a kesztyűt. A német Lufthansa-csoport az Európában a fapadosok riválisává tett Eurowings révén jelent meg, egyelőre főleg szezonális érdeklődésre számot tartó idegenforgalmi célpontokra repülve. A British Airways és az Iberia 2010-es egyesülésével létrejött International Airlines Group (IAG) – amelynek tagja még az ír Air Lingus – december végén jelentette be, hogy júniustól a barcelonai El Prat repülőtérről indít diszkontáron járatokat a tengerentúlra. Megtöltésükben segíthet, hogy az El Prat a központja az IAG fapados leányvállalatának, a Vuelingnek is. A francia Air France és a holland KLM kettőse is bejelentette, hogy fapados leányvállalat alapításán gondolkodik az EU és Észak-Amerika közti utakra.

A hagyományos légitársaságok a jelek szerint nem akarnak úgy járni, mint Európán belül, ahol késve reagáltak a diszkont riválisok versenyére. Ugyanakkor a fapados verzió a transzatlanti útvonalon is csak azoknak éri meg, akik időben foglalnak, tűrik a rugalmatlanságot, és beérik minimális szolgáltatással. A Norwegian és társai ugyanis – akárcsak Európán belül az ír Ryanair, a brit easyJet vagy a Wizz Air – a meghirdetett áron csak a jegyet adják. Szigorú szabályok vonatkoznak a fedélzetre felvihető, illetve a csomagtérbe feladható poggyászra, és azokat be is tartják. A Norwegian például a feladott poggyászra 20 kilogrammon felül kilónként 15 dollárt számít fel. A jegyhez nem jár enni- és innivaló, de a megvásárolt elemózsia felvihető. Például a Norwegian 31,5 dollárért ad két meleg ételt sörrel vagy borral a London–New York járatán, a WOW pedig 10 dollárt kér egy csirkés cézársalátáért.

A fapadosok Észak-Amerikában is a kisebb repülőterekre járnak, amelyek – mint például a Connecticut állambeli Hartford – támogatást vagy árengedményt adnak, hogy bekerüljenek a transzatlanti körforgásba. A San Franciscó-i gép valójában a szomszédos Oaklandben, a washingtoni az 50 kilométerre lévő Baltimore-ban landol, mert csak így lehet olcsóbb a jegy. A WOW járatai pedig reykjavíki átszállással repülnek Európa és Észak-Amerika között. A hagyományos légitársaságok azt is hangsúlyozzák, hogy sokkal nagyobb flottájuk gond esetén kellő rugalmasságot nyújt, míg a  kevesebb gépet pörgető fapadosoknál előfordulhat, hogy egy repülőgép késése vagy kiesése „végighullámzik” a következő járatokon. Így a foglalásnál számos szempontot kell figyelembe venni a jegyár és a szolgáltatás optimalizálásához. A kelet-közép-európai utasoknak pedig még el is kell jutniuk a kontinens nyugati feléről kirajzó transzatlanti fapados járatok induló repülőteréig, hogy élvezhessék az olcsóság előnyeit.