Még az autóipar is jól jár a strucctenyésztés felfutásával

A magyarországi élelmiszerüzletek termékei között is feltűnt a bélszínkedvelők figyelmébe is ajánlott struccsteak, ami egyre kevésbé egzotikus húsfajta. A világ legnagyobb tenyésztője és exportőre Dél-Afrika, ahol kiváló érzékkel használják ki, hogy a nagy testű madár szinte minden része hasznosítható, a húsa mellett a bőre és a tolla is. Ez egyben a fontossági sorrend is, ami sokáig éppen fordított volt.

A fáraók udvarában legyezőként használták a tollukat, a görög és római tisztek a harci sisakjukat díszítették vele. A strucc igazi karrierje ezek ellenére is csak másfél évszázaddal ezelőtt kezdődött, amikor Európában és Amerikában a női divat elképzelhetetlenné vált e madarak selymes tolla nélkül.

A szinte egész Afrikában elterjedt, leginkább a száraz, félsivatagi klímát kedvelő struccot a XIX. század második felére a kihalás szélére sodorta a kedvtelésből és a tolla miatti vadászata. Végül Dél-Afrika egy kis eldugott városkájában, Oudtshoornban jutott a farmerek eszébe megpróbálkozni a háziasításával. A tollkereskedelmet és iparszerű feldolgozást viszont nem ők, hanem a cári Oroszország pogromjai elől az országba menekült litván zsidó bevándorlók honosították meg. Szorgalmuk és kitartásuk révén néhány éven belül a strucctoll az arany, a gyémánt és a gyapjú után Dél-Afrika negyedik legfontosabb exportcikkévé vált. A nem éppen intelligenciájukról nevezetes szárnyasok – még a szemük térfogata is nagyobb az agyukénál – állománya ekkor elérte a 700 ezret.

Ám amilyen gyorsan fellendült, ugyanolyan sebesen kezdett hanyatlani a dísztollbiznisz. Az első világháború előtt lassanként kiment a divatból a strucctoll, aminek egyik oka a kor nagy technikai vívmánya, az automobil volt. Az újfajta járgányokba lehetetlen volt ugyanis a tollal ékesített, méretes kalapkölteményekben beszállni. A háború kirobbanásával végképp befellegzett a valaha virágzó iparnak. Később, a béke beálltával olasz és francia divattervezők felfedezték maguknak a szemcsés mintázatú struccbőrt, amely legalább olyan különlegesnek számított, mint a krokodilé. Puhasága ellenére kifejezetten strapabírónak és jól feldolgozhatónak bizonyult, ráadásul természetes világos árnyalata miatt bármilyen színűre festhető.

Struccok egy farmon. Buta, de hasznos jószág

AFP / Aizar Raldes

Érdekes módon e futómadár húsa csak a múlt század vége felé kezdett polgárjogot nyerni, addig legfeljebb kutyaeledelnek dolgozták fel. Egyesek szerint az apartheid felszámolásának komoly szerepe volt ebben, mivel az ország új identitásának keresése során igyekeztek megteremteni a megújuló Dél-Afrika konyhaművészetét is. Ehhez kapóra jött az egészséges, azaz zsír- és koleszterinszegény hús, amely leginkább a marháéra hasonlít, és nagyjából ugyanolyan módon készíthető el. A két tucat tyúktojás mennyiségének megfelelő strucctojás sikere még várat magára, ugyanis a 2-3 milliméteres vastagságú, szinte feltörhetetlenül kemény héja miatt a háziasszonyok aligha fogják megkedvelni.

A strucc tolla is – bár a piaci igény messze elmarad a hajdani fénykorétól – ismét keresetté vált. Nemcsak a riói karnevál vagy a párizsi Moulin Rouge és más varietészínházak jelmezeinek fontos kelléke, hanem kiváló portörlő is. A háztartásokon kívül több iparágban is használják, így például a gépjármű-karosszériák festés előtti portalanítására. Évente kétmilliárd darab portörlőt készítenek belőle. Az Oudtshoorn környéki gazdaságok egy része a turizmusból is komoly hasznot húz azáltal, hogy kapui nyitva állnak az érdeklődők előtt, akik nemcsak a repülésre képtelen madarak tartásával ismerkedhetnek meg, hanem struccszuvenírt vásárolhatnak, sőt a bátrabbak akár fel is ülhetnek a jószágra. „Nincs még egy olyan haszonállat, amely ennyire sokoldalú lenne” – magyarázza hatalmas lelkesedéssel Johan Keller, az egyik helybéli struccfarm menedzsere.

Piet Kleyn, a 430 tenyészetet és kilenc feldolgozót tömörítő Dél-afrikai Strucckereskedelmi Kamara elnöke pontosít a HVG-nek: a dél-afrikai strucchús világpiaci részesedése 75 százalék körül mozog. A környék speciális vágóhídjai évente mintegy 180 ezer madarat dolgoznak fel. Egy 100–120 kilogramm súlyú struccból nagyjából 35 kiló színhús nyerhető – a legértékesebb része a comb –, ebből származik az árbevétel 40-50 százaléka. A madarankénti négy négyzetméternyi nyersbőr hasonló arányt képvisel, míg a toll a legjobb esetben a bevételek tíz százalékát adja. A hús háromnegyedét exportálják, elsősorban az EU országaiba, élén Nagy-Britanniával és Németországgal. A cserzett bőr nagy része szintén az EU-ban talál gazdára, ahol női táskákat és más divatcikkeket készítenek belőle. Emellett – bármennyire hihetetlen – az USA-ban cowboycsizmák kedvelt alapanyaga.

Az ipar legnagyobb kihívása a baromfiinfluenza elleni védekezés. A betegség legutóbb 2011-ben ütötte fel a fejét Dél-Afrikában. „Az EU azonnal leállította az importot, annak ellenére, hogy az izolált vírustörzs nem volt igazán veszélyes. Egy időre padlóra küldtek minket” – mérgelődik még ma is Keller. Azóta szigorú állategészségügyi felügyeleti rendszert vezettek be, folyamatosan fogadnak külföldi ellenőröket. „A fenyegetettség nem zárható ki teljesen, hiszen a struccokat nagy területen, kizárólag a szabad ég alatt lehet tartani. Állandóan érintkezhetnek a legveszélyesebb fertőzési forrással, a vadvízi szárnyasokkal” – magyarázták.

Bár a természeti adottságok Afrika déli fertályán a legkedvezőbbek – ahol a világ struccállományának 65 százaléka található –, a hatalmas baromfi jóformán minden éghajlathoz képes alkalmazkodni. Így aztán szinte az egész világon megpróbálkoztak a tenyésztésével, váltakozó eredménnyel. Dél-Afrikán kívül a legsikeresebb ország Irán. Magyarországon is többen belevágtak a strucctenyésztésbe. A kezdeti lelkesedés erősen lanyhult, elsősorban a magas beruházási költségek és az alacsony felvásárlási árak miatt. Míg régebben 3-4 eurót is lehetett kapni a hús kilójáért, mára ez a felére csökkent. Valaha mintegy félezer strucctelep működött Magyarországon, a számuk jelenleg talán a százat sem éri el.

POLGÁR GYÖRGY / JOHANNESBURG