Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkaügyi hatóságokkal közösen ellenőrzi, hogy a munkáltatók a szabályokat betartva jelentették-e be dolgozóikat.
Az adóhivatal, illetve a kormányhivatalok munkaügyi szakemberei azt vizsgálják, hogy dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot.
Az adóhivatalhoz tegnap éjfélig kellett a munkáltatóknak megküldeni a januárról szóló elszámolást, tételesen feltüntetve minden munkavállaló januári bérét. A NAV szerint ellenőrzésre azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek minimálbér alatti bért fizetnek alkalmazottaiknak, és a NAV rendelkezésére álló adatok ezt nem indokolják.
A NAV és a munkaügyi hatóságok azt is ellenőrzik, hogy a szakképzett munkaerő megkapja-e a garantált bérminimumot. 2017-ben azt is vizsgálták, hogy az adott személy ugyanabban a munkakörben, ugyanazon besorolás szerint volt-e foglalkoztatva, mint 2016-ban.
2017-ben mindössze 657 munkavállaló esetében tártak fel a minimálbér, valamint a garantált bérminimum meg nem fizetése miatt szabálytalanságot – írta a Zoom.hu. A csökkenő közterhek, illetve az adómorál jelentős javulásának a hatását a statisztika is igazolja, 2009-ben ugyanis ugyanez a szám még jóval több mint ötezer volt.
Amennyiben az adóhivatal eltérést talál, a cég súlyos szankciókkal számolhat.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Donald Trump elnök katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította az érintett térséget.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.